Az enyhe télnek köszönhetően, gondolom, már sokan túl vannak az idei első horgászatokon, sőt, megfogták már az első pontyaikat is. De valószínűleg pont ugyanennyien vannak, akiknek még nem lett halas a kezük idén. Elsősporban nekik szeretnék hasznos, hideg vízi nagypontyos tippeket adni, hogy már az első próbálkozások is eredményesek legyenek!
A felszerelés nélkülözhetetlen eleme egy erős és megbízható zsinór, ami szó szerint összeköthet bennünket életünk halával, amikor az végre a horgunkra akad. A következő sorokban azoknak a pontyhorgászoknak szeretnénk néhány hasznos tanáccsal szolgálni, akik épp zsinórcsere előtt állnak, s olyan zsinórral szeretnék feltölteni orsójukat, ami garantáltan nem fogja cserbenhagyni őket! Íme, a javaslatunk!
Örömmel jelentjük be, hogy a Black Edition család tovább bővült! A By Döme Black Edition bojlis botok rendkívüli sikere „szükségessé” tette egy hozzájuk passzoló, elpusztíthatatlan, MINDENT (is) kibíró orsó megalkotását.
Egy újabb praktikus kiegészítővel bővült a Haldorádó termékek sora, örömmel mutatjuk be method kosártartóval rendelkező Gumis botpántot! Ennek a zseniális találmánynak mindkét vége egy szivacsos „kupak”, amelybe az egymás mellé rendezett bottagokat csak bele kell csúsztatni. Így az összecsukott bot spicc és nyél felőli vége is fokozottan védett. Ez különösen sokat ér feeder botoknál, ahol a spiccek védelme nagyon fontos. Továbbá még egy fontos kiegészítő került rá, mely nem más, mint a kosártartó, melybe bármelyik method kosár passzol. Ennek köszönhetően a botot felszerelt állapotban is tudjuk szállítani, nem kell attól félni, hogy a kosár összeveri a bottestet. A pánt két vége közt egy gumiszalag van, amelynek a hossza állítható, attól függően mekkora a bot szállítási hossza. A leghosszabb, 4,3 méteres feederbot is belefér.
Ez az apróság egyszerű és hálás kiegészítője lehet bárkinek, aki szeretné a felszerelését biztonságosan, rendezetten tárolni, illetve szállítani!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy újabb praktikus kiegészítővel bővült a Haldorádó termékek sora, örömmel mutatjuk be method kosártartóval rendelkező Gumis botpántot! Ennek a zseniális találmánynak mindkét vége egy szivacsos „kupak”, amelybe az egymás mellé rendezett bottagokat csak bele kell csúsztatni. Így az összecsukott bot spicc és nyél felőli vége is fokozottan védett. Ez különösen sokat ér feeder botoknál, ahol a spiccek védelme nagyon fontos. Továbbá még egy fontos kiegészítő került rá, mely nem más, mint a kosártartó, melybe bármelyik method kosár passzol. Ennek köszönhetően a botot felszerelt állapotban is tudjuk szállítani, nem kell attól félni, hogy a kosár összeveri a bottestet. A pánt két vége közt egy gumiszalag van, amelynek a hossza állítható, attól függően mekkora a bot szállítási hossza. A leghosszabb, 4,3 méteres feederbot is belefér.
Ez az apróság egyszerű és hálás kiegészítője lehet bárkinek, aki szeretné a felszerelését biztonságosan, rendezetten tárolni, illetve szállítani!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.