Nyakunkon az őszi pergető szezon! Ebben az írásban olyan műcsalikat válogattunk össze, amelyek nekünk beváltak a csuka horgászata során. Ha frissítenéd a műcsali arzenálod, mindenképpen érdemes megnézni kínálatunkat!
A TORNADO Feeder botcsalád a legszélesebb körű felhasználhatóságot és kínálatot biztosítja a By Döme TEAM FEEDER botok között. A jelenkori feederhorgászat már rendkívül szerteágazó, így lehetetlen egyetlen bottal minden vízterületen helytállni, illetve minden módszert megfelelően kivitelezni. Nos, ebben a szortimentben garantáltan minden körülményhez, valamint technikához megtalálható a megfelelő pálca, legyen szó partközeli finom ponty- vagy keszeghorgászatról, csónakos feederezésről, methodozásról, távdobásról, valamint akár kapitális pontyok, amurok fárasztásáról, vagy épp folyóvizek kőkemény terepeinek a horgászatáról.
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A TORNADO Feeder botcsalád a legszélesebb körű felhasználhatóságot és kínálatot biztosítja a By Döme TEAM FEEDER botok között. A jelenkori feederhorgászat perspektívái már rendkívül szerteágazóak, lehetetlen egyetlen bottal minden vízterületen helytállni, illetve minden módszert megfelelően kivitelezni. Nos, ebben a szortimentben garantáltan minden körülményhez, valamint technikához megtalálható a megfelelő pálca, legyen szó partközeli finom ponty-, vagy keszeghorgászatról, csónakos feederezésről, methodozásról, távdobásról, valamint akár kapitális pontyok, amurok fárasztásáról, vagy épp folyóvizek kőkemény terepeinek a horgászatáról.
Megjelenését tekintve letisztult, igényes kivitel jellemzi, elegáns fekete dizájnnal. Nem csak a külcsínt, hanem a botok erejét, terhelhetőségét is magasabb szintre emeli a teljes bottesten végigfutó carbon keresztszövés. A nyél minden méret esetében parafa és puha neoprén tökéletes egyvelege, a botok orsótartója pedig egy új fejlesztésű, ergonomikus markolatú modell, mely egyrészt beton stabilan tartja az orsót, másrészt kifejezetten jól néz ki. A Boat Carp feederekhez 2 db, míg az összes többi modellhez 3 db rezgőspiccet adunk, amelyekből 1 db medium és 2 db heavy erősségű.
Neked, Kedves Vásárlónk már csak a megfelelőt kell kiválasztani és élvezni a halfogás örömét!
A By Döme TORNADO Feeder botcsalád 11 tagot számlál!
TORNADO Boat Carp 270XH, 300XH
Kicsi a bors, de erős! – Dóhéjban talán ez a mondás jellemzi legtalálóbban ezt a kategóriát. A „boat" névre keresztelt feederek ideálisak a csónakos álló- és folyóvízi, valamint a nem túl széles tavakon vagy csatornákon való horgászatokhoz, ahol a maximális dobótávolság 40-50 méter. Ezekkel a botokkal egy termetesebb hal irányítása és hatékony fárasztása sem lehet már probléma!
Dobósúlyok: 270XH 50-170 g, 300XH 50-180 g
Dobótávolság: 40-50 m
TORNADO Power Carp 330M
Ez a finomság átmenetet képez a rövid picker- és az átlagos feederbotok között. Rendelkezik a pickerbotok lágyságával és a feederbotok erejével, miközben a dobótávolsága is nőtt.
Dobósúly: 330M 15-60 g
Dobótávolság: 40-60 m
TORNADO Power Carp 360MH, 360H, 360XH
Tulajdonképpen a leguniverzálisabb, leggyakrabban használt méret, amely három különböző erősségű változatban kerül forgalomba. Ezek között található közepesen erős, erős, valamint extra erős változat is. A megfelelő paraméterű botok kiválasztása során figyelembe kell venni a meghorgászandó távolságot, a halak méretét és erejét, valamint a bevetésre váró végszerelék össztömegét. Ahogy ezek a számok nőnek, úgy kell egyre erősebb bothoz nyúlni.
Dobósúlyok: 360MH 20-80 g, 360H 30-100 g, 360XH 40-130 g
Dobótávolság: 60-80 m
TORNADO Power Carp 390H, 390XH
Szintén az egyik legnépszerűbb, legkedveltebb mérettartomány, melyek között található erős, illetve extra erős változat is. Ez a bothossz akkor jöhet számításba, amikor az eredményes horgászat érdekében már növekszik a dobástáv és minimum 70 métert, vagy akár ettől nagyobbat is kell dobni. Természetesen itt is, ahogy nő az igénybevétel, ahogy nő a bevetésre váró végszerelék összsúlya, úgy kell egyre erősebb feedert választani. A karakterük egyszerre rugalmas, de ugyanakkor megfelelően gerinces, ezekkel a botokkal méltó módon és jó eséllyel vehetjük fel a küzdelmet akár egy kapitális ponttyal, vagy amurral is!
Dobósúlyok: 390H 40-120 g, 390XH 50-170 g
Dobótávolság: 70-100 m
TORNADO River Carp 360RXH, 390RXH
Ez a bottípus külön fejezetet érdemel, ugyanis nem hétköznapi paraméterekkel bír. Egyre nagyobb igény mutatkozik az extra erős, de mégis kellően rugalmas folyóvízi feederbotok iránt. Ez pont ilyen! Maximálisan helyt áll a legvadabb folyóvizek horgászata során is, amikor 200-250 gramm súlyú kosár képes csak a nagy sodrásban megállni.
Dobósúlyok: 360RXH 70-200 g, 390RXH 100-250 g
Dobótávolság: 70-100 m
TORNADO Long Cast 420LC
Nem hiányozhat a TORNADO botok palettájáról a távdobó nagyágyú sem! Ha a partszéli zónában képtelenek vagyunk kapást kicsikarni, muszáj távolabb, sőt minél távolabb horgászni. Ekkor nem ritkán 100 métert, vagy még attól is nagyobbat kell dobni, hogy elérjük a halak tartózkodási helyeit. Ehhez egy ilyen hosszúságú és paraméterű botra van szükség!
Dobósúly: 420LC 50-170 g
Dobótávolság: 90-120 m
Ha a feederbotos ponty-, és amurhorgászatok során felmerülő összes kívánságod teljesítő, hosszú távon hű társra vágysz, ne keress tovább, mert megtaláltad! Döme Gábor neve a garancia arra, hogy egy valóban tartós, de mégis megfizethető feederbottal válik tökéletessé feeder felszerelésed!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.