A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Az ázsiai expedíció első fejezetében láthattátok, ahogy Vietnámban, a Mekong-deltájában csapatommal nekivágtunk a világ egyik legnagyobb édesvízi halának, a Mekong Catfish-nek a becserkészésébe. Ennek a rejtélyes óriásnak a megfogása azonban tovább váratott magára, mint hittem, mert egy váratlan baleset okán veszélybe került az életem, s így félbe kellett szakítanunk a túrát. Ha valamit megtanultam az évtizedek során, akkor az az, hogy ott, ahol a sikert osztják, a hitünk és elszántságunk ereje többet számít a körülmények viszontagságainál. Aki ismer engem, tudja jól, hogy SOHA nem adom fel és a végsőkig küzdök a céljaimért! Ezt most sem tettem másként, a kórházból talpra állva újult erővel, új tervekkel, egy új helyszínen, Thaiföldön vettük célba az áhított gigantikus harcsákat. Hogy mit tartogatott számunkra a második fejezet? Ebből a cikkből kiderül!
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
A Silstar cég felső kategóriás botszériája a Yokozuna. A hosszú ideig tesztelt botcsalád tagjai egytől egyig kiváló teljesítményt nyújtanak és biztosak lehetnek benne, hogy használat során nem hagyják cserben.
A Royal Feeder bot tervezésénél a fő szempont a súly a csökkentése mellett a bot karakterisztikájának és egyensúlyának a megfelelő összhangja volt. Éppen ezért a blank alapanyaga TC24 karbon, finom keresztszál erősítéssel. Az elegáns sötétkék-sötétzöld bot gerinces, húzásra keményedő. A keresztszál erősítés további tartalékot képez, ami dobásnál és fárasztásnál is jól jön. A szokásostól eltérő módon osztott parafa nyelet kapott a bot, mely agresszívabb megjelenést kölcsönöz a botnak, ezzel együtt viszont súlya is csökkent, de a súlycsökkenéshez hozzájárulnak az új, könnyített SIC gyűrűk használata is. E gyűrűk meggátolják, hogy a zsinór felmelegedjen és károsodjon a nagy távolságra történő távdobásoknál. A bothoz 3 db rezgőspicc áll rendelkezésre: 2db üvegszálas és 1 db karbon, heavy, medium és light érzékenységgel. A bot dobósúlya így maximum 140 gramm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
A Silstar cég felső kategóriás botszériája a Yokozuna. A hosszú ideig tesztelt botcsalád tagjai egytől egyig kiváló teljesítményt nyújtanak és biztosak lehetnek benne, hogy használat során nem hagyják cserben.
A Royal Feeder bot tervezésénél a fő szempont a súly a csökkentése mellett a bot karakterisztikájának és egyensúlyának a megfelelő összhangja volt. Éppen ezért a blank alapanyaga TC24 karbon, finom keresztszál erősítéssel. Az elegáns sötétkék-sötétzöld bot gerinces, húzásra keményedő. A keresztszál erősítés további tartalékot képez, ami dobásnál és fárasztásnál is jól jön. A szokásostól eltérő módon osztott parafa nyelet kapott a bot, mely agresszívabb megjelenést kölcsönöz a botnak, ezzel együtt viszont súlya is csökkent, de a súlycsökkenéshez hozzájárulnak az új, könnyített SIC gyűrűk használata is. E gyűrűk meggátolják, hogy a zsinór felmelegedjen és károsodjon a nagy távolságra történő távdobásoknál. A bothoz 3 db rezgőspicc áll rendelkezésre: 2db üvegszálas és 1 db karbon, heavy, medium és light érzékenységgel. A bot dobósúlya így maximum 140 gramm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.