A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Örömmel mutatjuk be áruházunk újdonságai között a Delphin harcsás termékeit, s ezek között is a Hazard 2,85 m botot! Lássuk, mit érdemes tudni róla! Könyörtelen körülmények, hosszú fárasztó párharc és hatalmas vízalatti monstrumok, melyek sokszor nagyobbak mint a horgász maga. Pont ez a hazardírozás az, melyet a fanatikus harcsások keresnek. Ez a bot erre a célra lett megalkotva. A kialakításánál figyelembe vették az eddigi harcsázó botoknál tapasztaltakat. A blank extrém erős és ellenálló. A túlterhelést hosszú ideig bírja. Ennek ellenére megőrizte a relatív karcsú blankot és az elfogadható súlyát. Az átdolgozott nyélnek köszönhetően a megerőltető párbaj sokkal komfortosabb. A bot végét fárasztó övbe tudjuk helyezni.
A teljesen új fém orsótartó nyereg ránézésre csak apróságokban tér el az elődjétől, de laboratóriumi körülmények között 1,5-szer nagyobb szilárdság mérődött a hasonló botokhoz képest. A gyűrűk fémek így biztosított a hosszú élettartam.
A bot csatlakozása egy extra réteg X-Carbonnal és fonott réteggel van megerősítve, valamint két fém gyűrűvel merevítve.
A fém gyűrű a horog bebiztosítására a nyél felett már csak egy bónusz, mely még tökéletesebbé teszi ezt a botot a hatalmas monstrumok fogásánál.
Műszaki paraméterek:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.