Egy olyan előkét szeretnék bemutatni, mely gyorsan nagy kedvencem lett. Elsősorban behúzós horgászatok során alkalmazom, de dobós módszernél is hatékony. A legtöbb nagy halamat ez a rig adta, lássuk, melyik is ez, és hogyan készítem!
A folyamatos fejlesztő munka és a modern, dinamikusan fejlődő gyártástechnológia újabb és újabb határokat nyit, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, természetesen szem előtt tartva a vásárlói igényeket, illetve a korszerű trendeket. A folyamat eredményeként büszkén mutatjuk be a By Döme TEAM FEEDER paletta legújabb bottartó fej kollekcióját!
A téli fagyos túrák után jólesett már egy kicsit felmelegedni és egy olyan országban horgászni, ahol télen is pezseg az élet, ahol felrobban a víz, ha megakasztasz egy nagytestű halat. Annyira vágytam már erre az érzésre, annyira szerettem volna megküzdeni egy izmos, kapitális hallal!
A Black Crystal Cat 12012FD a Mikado felsőkategóriás orsója, melyet kifejezetten harcsa és más kapitális halak horgászatához terveztek. Ennek megfelelően ez az orsó egy igazi erőmű! Ezt bizonyítja a teljes fém test és rotor, illetve a megerősített és stabilizált rozsdamentes acél tengely. Az orsóba 12 db rozsdamentes acél csapágy a tökéletesen sima futásért és, hogy extrém terhelés mellett is változatlanul megbízható legyen a teljesítménye. A rátermettsége és ereje mellett érdemes megjegyezni a modell külsejét is, hiszen szemrevaló fekete alapra épített, modern, könnyed dizájn jellemzi.
Technikai paraméterek:
- 12 db rozsdamentes acél csapágy
- CNC alumínium dob
- Vízálló és porálló fék
- Végtelen visszaforgás gátló
- Elasztikus, stabil fogású hajtókar
- CNC esztergált hajtókar
- Fém orsóház
- Áttétel: 4,4:1
- Zsinórkapacitás: 0,42 mm / 420 m
- Súly: 874 gramm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Black Crystal Cat 12012FD a Mikado felsőkategóriás orsója, melyet kifejezetten harcsa és más kapitális halak horgászatához terveztek. Ennek megfelelően ez az orsó egy igazi erőmű! Ezt bizonyítja a teljes fém test és rotor, illetve a megerősített és stabilizált rozsdamentes acél tengely. Az orsóba 12 db rozsdamentes acél csapágy a tökéletesen sima futásért és, hogy extrém terhelés mellett is változatlanul megbízható legyen a teljesítménye. A rátermettsége és ereje mellett érdemes megjegyezni a modell külsejét is, hiszen szemrevaló fekete alapra épített, modern, könnyed dizájn jellemzi.
Technikai paraméterek:
- 12 db rozsdamentes acél csapágy
- CNC alumínium dob
- Vízálló és porálló fék
- Végtelen visszaforgás gátló
- Elasztikus, stabil fogású hajtókar
- CNC esztergált hajtókar
- Fém orsóház
- Áttétel: 4,4:1
- Zsinórkapacitás: 0,42 mm / 420 m
- Súly: 874 gramm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.