Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
Az Okuma JAW orsó a jelenlegi divatnak megfelelő külsőt kapott. A belső szerkezete minden igényt kielégít a pergetőhorgászok számára.
Főbb tulajdonságok:
- Többlamellás japán filc fék
- 3+1 db csapágy
- Korrózióálló grafit ház és rotor
- CFR: Cyclonic Flow Rotor
- Merev, erős fém hajtókar
- Esztergált, 2 tónusú eloxált alumínium dob távdobást segítő peremmel
- Teherbíró tömör alumínium felkapókar
- RESII: Számítógéppel kiegyensúlyozott rotor
- Méret: 30-as
- Fékerő: 7 kg
- Áttétel: 5,0:1
- Zsinórtároló kapacitás: 200 m / 0,25 mm
- Behúzás: 71 cm
- Súly: 233 gramm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az Okuma JAW orsó a jelenlegi divatnak megfelelő külsőt kapott. A belső szerkezete minden igényt kielégít a pergetőhorgászok számára.
Főbb tulajdonságok:
- Többlamellás japán filc fék
- 3+1 db csapágy
- Korrózióálló grafit ház és rotor
- CFR: Cyclonic Flow Rotor
- Merev, erős fém hajtókar
- Esztergált, 2 tónusú eloxált alumínium dob távdobást segítő peremmel
- Teherbíró tömör alumínium felkapókar
- RESII: Számítógéppel kiegyensúlyozott rotor
- Méret: 30-as
- Fékerő: 7 kg
- Áttétel: 5,0:1
- Zsinórtároló kapacitás: 200 m / 0,25 mm
- Behúzás: 71 cm
- Súly: 233 gramm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.