Kínálatunkban már elérhetők legújabb és legváltozatosabb ruhakollekcióink. Ezek az új ruhadarabok tökéletes komfortot nyújtanak az év minden időszakában, emellett biztosítják stílusos megjelenésünket is a vízparton. Az írásra kattintva minden részletet megtudhattok róluk!
Az ősz minden évben a legjobb lehetőséget kínálja, hogy nagypontyos horgászataimat egy újabb szintre emeljem. A nagy pontyok aktívan táplálkoznak ez idő tájt, így egy-egy új gondolat vagy ötlet éles körülmények közötti tesztelése hamar egyértelmű eredményeket hozhat. A megszerzett hasznos tapasztalatok fokozatosan épülnek be a horgászataimba, ennek köszönhetően pedig olyan szituációkat is sikeresen meg tudok oldani, amik máskor még feladták a leckét.
Az előző, „A busa program” című írásomban és filmemben bemutattam, hogy hol tart most a sportszerű busahorgászat, és milyen eszközök, kiegészítők és csalogatóanyagok állnak annak rendelkezésére, aki szeretne a planktonevő halakra célzottan is horgászni. A film megjelenését követően több megkeresést is kaptam azzal kapcsolatban, hogy jó lenne egy olyan sorozat, amely lépésről-lépésre bemutat egy adott busafogó technikát. Én pedig, ahogy már megszokhattátok, megpróbálok eleget tenni a kéréseknek!
A Pole Position nem csak minőségi bojlis felszerelésekkel büszkélkedhet, hanem számos innovatív kiegészítőt is felvonultat. Legújabb fejlesztései közé tartozik a Snagster PTFE horog széria, mely szinte minden szituációban jól használható és egyben a gyártó palettájának egyik csúcsmodellje. A nagyon hosszú, enyhén befelé forduló, egyenes hegy (mikro szakállal), illetve egy közepesen hosszú szár kombinációja rendkívül agresszívvá teszi ezt a horgot. Kiváló minőségű szénacél alapanyaga garantálja, hogy a horog nem hajlik ki még a legnehezebb körülmények között sem. Ebből adódóan a normál állóvízi ponty- és amurhorgászatok mellett nyugodt szívvel ajánljuk folyóvízi szerelékekhez, valamint akadós terepen történő horgászathoz is. Tipp: Egy aligner (horogbefordító), vagy enyhén döntött zsugorcső alkalmazásával még jobb akadási pozíció érhető el.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Pole Position nem csak minőségi bojlis felszerelésekkel büszkélkedhet, hanem számos innovatív kiegészítőt is felvonultat. Legújabb fejlesztései közé tartozik a Snagster PTFE horog széria, mely szinte minden szituációban jól használható és egyben a gyártó palettájának egyik csúcsmodellje. A nagyon hosszú, enyhén befelé forduló, egyenes hegy (mikro szakállal), illetve egy közepesen hosszú szár kombinációja rendkívül agresszívvá teszi ezt a horgot. Kiváló minőségű szénacél alapanyaga garantálja, hogy a horog nem hajlik ki még a legnehezebb körülmények között sem. Ebből adódóan a normál állóvízi ponty- és amurhorgászatok mellett nyugodt szívvel ajánljuk folyóvízi szerelékekhez, valamint akadós terepen történő horgászathoz is. Tipp: Egy aligner (horogbefordító), vagy enyhén döntött zsugorcső alkalmazásával még jobb akadási pozíció érhető el.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.