A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A Hayabusa népszerű K-1 XS, azaz extra-strong (extra erős) sorozata, melyet elsősorban pontyhorgászatra fejlesztettek ki. Kiválóan alkalmazható a hagyományos pontyozó módszerek mindegyikénél, de a bojlis horgászatok során is. A horog black nickel színe (fekete króm) nem csillan meg, nem rontja a csalink álcáját, ami fontos az óvatos, gyanakvó pontyok esetében. A K-1 XS nagy öblű, kerek formájú, erős, vastaghúsú pontyozó horog, amely ideális a nagyméretű csalikhoz, a pelletekhez és bojlikhoz. A horog szára közepesen hosszú, így akár hosszabb csalikombinációkat is mellé lehet fűzni, anélkül, hogy az akadás bizonytalanná válna. A K-1 horogtól kb. 20%-al vastagabb, ezért ezt a horgot bátran ajánljuk akadós, köves helyekre, hiszen hegye extra tartós, ezért nehéz terepen kitűnően megállja a helyét.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Hayabusa népszerű K-1 XS, azaz extra-strong (extra erős) sorozata, melyet elsősorban pontyhorgászatra fejlesztettek ki. Kiválóan alkalmazható a hagyományos pontyozó módszerek mindegyikénél, de a bojlis horgászatok során is. A horog black nickel színe (fekete króm) nem csillan meg, nem rontja a csalink álcáját, ami fontos az óvatos, gyanakvó pontyok esetében. A K-1 XS nagy öblű, kerek formájú, erős, vastaghúsú pontyozó horog, amely ideális a nagyméretű csalikhoz, a pelletekhez és bojlikhoz. A horog szára közepesen hosszú, így akár hosszabb csalikombinációkat is mellé lehet fűzni, anélkül, hogy az akadás bizonytalanná válna. A K-1 horogtól kb. 20%-al vastagabb, ezért ezt a horgot bátran ajánljuk akadós, köves helyekre, hiszen hegye extra tartós, ezért nehéz terepen kitűnően megállja a helyét.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.