A korábbi évek jól bevált tendenciáját követve a csukatilalom végeztével ismét a spinnerbait műcsalik kerültek nálam főszerepbe. Eredményességüket vizsgálva több szempont is felsorakozott mellettük. A Wizard spinnerek 7-10 grammos változataival tökéletesen meg tudtam horgászni a sekély csatornákat, a szinte napról napra magasabb-hosszabb növényszálak felett gond nélkül tudtam vezetni a kínálat legkönnyebb típusait.
Minden évben a Balatonon indítom a szezont, ott, ahol lassan két évtizede minden kezdődött… Nálam ez már sok éves hagyomány, amit idén sem szerettem volna megtörni! Minden évre megannyi új kihívást és célt tűzök ki magamnak, de ami a legfontosabb, hogy minden túrát jobb és tapasztaltabb horgászként zárjak, mint ahogyan elkezdtem azt. Minden év és minden horgászat más, sosincs két egyforma szituáció. Akkor tudunk igazán sokoldalú, jó horgásszá válni, ha megtanulunk ezekhez alkalmazkodni. Mindig új kihívás elé tud állítani minket a magyar tenger, ezért volt különleges számomra az idei március is…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A Kordánál azt szeretnék, hogy a minőségi pontyhorgászat bárki számára elérhető legyen, ezért megalkották a Basix névre keresztelt termékcsoportjukat. Ez a széria magába foglal szinte mindenféle kiegészítőt, ami a pontyhorgászathoz szükséges, viszont ami ennél is fontosabb, a célközönségnek a Korda kimagasló precizitását és szakértelmét kínálja, megfizethető áron!
A Korda Basix Wide Gape mikro szakállas horgot úgy tervezték, hogy széles és tökéletes kör formájú öble legyen, ezáltal tökéletesen használható akár süllyedő, akár pop-up, illetve wafter (kikönnyített) csalikhoz is. Az agresszíven befordított fül segít abban, hogy a horog szinte azonnal beforduljon és jól akadjon anélkül, hogy további zsugorcsövet, vagy horogbefordító kiegészítőt kellene hozzáadni.
Anyagát tekintve egy különleges ‘X’ acéldrótból készült, amely népszerű alapanyaga a minőségi pontyos horgoknak mind az Egyesült Királyságban, mind a tengerentúlon. Speciális fekete nikkel bevonattal rendelkezik, ami biztosítja, hogy a víz alatt ne csillogjon, ne keltsen feltűnést. Ezt a horgot hosszú élettartamra tervezték, így több halat is meg lehet fogni ugyanazzal a horoggal, még mielőtt cserélni kellene. Ez egésznek az alapja gyakorlatilag a Korda legendás és hihetetlenül hatékony eredeti Wide Gape, horga, amely az évek során számtalan nagy ponty kifogásával bizonyította, hogy miért is kedvelik világszerte annyira! Nos, ez a típus szinte ugyanazt kínálja, a lehető legkedvezőbb áron! Hogyan lehetséges ez? Maradjon az a gyártó titka.
A Korda Basix Wide Gape mikro szakállas horog kapható 2, 4, 6 és 8-as méretekben.
Kiszerelés: 10 db/csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.