A horgászathoz sosincs hideg, csupán rosszul felöltözött horgász van! Tudjuk, hogy sokaknak dilemmát okoz a téli ruházat kiválasztása, így ebben az írásban próbálunk meg segítséget nyújtani úgy, hogy a kínálatunkban megtalálható legjobb öltözékeket mutatjuk be. Ezekben garantáltan nem lehet fázni a kemény mínuszokban sem, és viseletük sem lesz megterhelő, esetleg kényelmetlen. A megfelelő méret kiválasztása után indulhat is a téli horgászatok szervezése, hiszen a hideg többé nem akadály!
A Balatoni Horgász Konferenciára a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Balaton körül érintett horgász egyesületek és megyei horgász szövetségek elnökeit, továbbá a MOHOSZ és más szakmai partnerek képviselőit, valamint a regionális és szaksajtó munkatársait hívták meg. A közel 100 fős hallgatóság előtt több fontos és aktuális téma is napirendre került, ebből minket, horgászokat elsősorban a 2024. évi engedélyárak érintenek közvetlenül, ami véleményem szerint meglehetősen kedvezően alakul. Ezenfelül sok érdekes információt is megosztottak velünk, horgászokkal, ami jól mutatja, hogy valóban jó kezekben van a mi Balatonunk.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
A Sasame horgok a megbízhatóságukkal, széles kínálatukkal és kedvező árukkal hívják fel magukra a horgászok figyelmét. A Thinner’s egy rugalmas, erős, füles pontyozó horog, amely fekete, nikkel bevonatot kapott. Rendkívül éles hegye hosszú, így mélyre akad, és nagy öble miatt jól is tart a ponty szájában. A szakáll nélküli modellnél a hegy akadálytalanul tud a hal szájába behatolni. Ez a horog attól különleges, hogy a hegye oldalra kifelé is hajlított, így a ponty sehogy sem tudja azt akadás nélkül kifújni. Mivel könnyű horog, a ballanszírozott csalik kiválóan működnek a Thinner’s horgokkal.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Sasame horgok a megbízhatóságukkal, széles kínálatukkal és kedvező árukkal hívják fel magukra a horgászok figyelmét. A Thinner’s egy rugalmas, erős, füles pontyozó horog, amely fekete, nikkel bevonatot kapott. Rendkívül éles hegye hosszú, így mélyre akad, és nagy öble miatt jól is tart a ponty szájában. A szakáll nélküli modellnél a hegy akadálytalanul tud a hal szájába behatolni. Ez a horog attól különleges, hogy a hegye oldalra kifelé is hajlított, így a ponty sehogy sem tudja azt akadás nélkül kifújni. Mivel könnyű horog, a ballanszírozott csalik kiválóan működnek a Thinner’s horgokkal.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.