A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Kovácsolt eljárással készült, visszahajtott hegyű, vékony húsú, széles öböllel ellátott és fekete színű lapkás horog. Hegye rendkívül hosszú, így nagyon mélyre akad! Tűhegyes, így még a finnyás halak szájába is képes belekapaszkodni. Öböl-kiképzése miatt akár nagyméretű csalik tűzött felkínálására is ideális, legyen szó gilisztáról vagy akár kukoricáról.
Kifejezetten ajánlott hosszú előkés horgászatokhoz, akár versenykörülmények közt is. Remekül teljesít a békés halak horgászata során, kisebb méretei keszeg-, kárász-, míg a nagyobbak akár pontyhorgászathoz is bevethetők.
Kínálatunkban megtalálható méretek: 8, 10, 12, 14, 16
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Kovácsolt eljárással készült, visszahajtott hegyű, vékony húsú, széles öböllel ellátott és fekete színű lapkás horog. Hegye rendkívül hosszú, így nagyon mélyre akad! Tűhegyes, így még a finnyás halak szájába is képes belekapaszkodni. Öböl-kiképzése miatt akár nagyméretű csalik tűzött felkínálására is ideális, legyen szó gilisztáról vagy akár kukoricáról.
Kifejezetten ajánlott hosszú előkés horgászatokhoz, akár versenykörülmények közt is. Remekül teljesít a békés halak horgászata során, kisebb méretei keszeg-, kárász-, míg a nagyobbak akár pontyhorgászathoz is bevethetők.
Kínálatunkban megtalálható méretek: 8, 10, 12, 14, 16
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.