Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Elsőre furcsának tűnik, hogy egy ilyen finom horoghoz fül jár, Ritka darab, kevés cég készít ilyet! Azoknak lehet praktikus, akik a finom horgokat csak nehezen tudják megkötni, mert ezzel biztosan elboldogulnak! Könnyű, szinte súlytalan horog, amelyet főleg keszegezésnél ajánlott használni. Ez a típus nagyon hosszú szárú, amely a gyors és alapos csalizást segíti elő. 10-12-es méretben gilisztás horgászatban verhetetlen, míg az egész pici modellek a szúnyoglárvás csalizásnál bizonyultak optimálisnak.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Elsőre furcsának tűnik, hogy egy ilyen finom horoghoz fül jár, Ritka darab, kevés cég készít ilyet! Azoknak lehet praktikus, akik a finom horgokat csak nehezen tudják megkötni, mert ezzel biztosan elboldogulnak! Könnyű, szinte súlytalan horog, amelyet főleg keszegezésnél ajánlott használni. Ez a típus nagyon hosszú szárú, amely a gyors és alapos csalizást segíti elő. 10-12-es méretben gilisztás horgászatban verhetetlen, míg az egész pici modellek a szúnyoglárvás csalizásnál bizonyultak optimálisnak.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.