Extra elérhető!

Ingyenes szállítás 24990 feletti végösszeg esetén.

A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

Részletek

Ha többnapos, vagy netán egész hetes pontyhorgászatra készülünk, nagy segítséget jelentenek számunkra az elektromos kapásjelzők. Nem kell folyamatosan a botokat figyelni, így elfoglalhatjuk magunkat a csali előkészítésével, a végszerelék tökéletesítésével, vagy éppen pihenhetünk is. Még nagyobb kényelmet jelent, ha ez a kapásjelző rádiós vevőegységgel is rendelkezik, így a távolabb lévő felszerelésről is időben értesülünk, ha éppen kapás van rajta.

Rádiós kapásjelzőből is rengeteg féle van már a piacon, azonban tudásában a Carp Expert Adige kiemelkedik közülük. Most tekintsük meg általános jellemzőit és azokat a specifikációkat, melyekkel elnyerheti a horgászok bizalmát!

- A rádiós jelzőknél nagyon fontos adat a hatótávolsága! Ez azt jelenti, hogy milyen messzire távolodhatunk el a botoktól úgy, hogy még a vevő jelezze a kapást. Az Adige esetében ez 200 méter, ami 50 méterrel több az átlagos kapásjelzők 150 méteres hatótávjánál.
- Esőálló, tehát bármilyen szakadó esőben nyugodtan kint hagyhatjuk, nem fog beázni és minden esetben megbízhatóan jelez.
- 2,5 mm-es jack dugó bemenet, melybe az elektromos swingerünket tudjuk behelyezni.
- A vevő és jeladó is egyaránt 9 V-os elemmel működik, mely hosszú üzemidőt biztosít a szettnek.
- A kapásjelző esetében állíthatunk hangerőt (BE/KI kapcsoló gomb is egyben), hangszínt és érzékenységet. Mindhárom esetben 8 fokozat áll rendelkezésünkre, mely teljes mértékben kielégíti a pontyhorgászok igényeit. A fokozatok változásairól az állítást kísérő hang mellett, a kapásjelző bal oldalán található ledsor felvillanásával is kapunk információt. Ha az első fokozatban vagyunk, akkor egy led fog világítani, ha a másodikban, akkor kettő és így tovább. Ez a ledsor jelzi a húzás erősségét is! Minél agresszívebb a kapás, annál több led világít egyszerre. A kapást követően még 20 másodpercig világít a jelzőnk, hogy mindig pontosan tudjuk, melyik felszerelésünkön volt az érdeklődő.
- Éjszakai ledet is be tudunk állítani, ehhez tartsuk nyomva 3 másodpercig a ’T’ gombot. Ha alacsony az elem energia szintje, szintén led világítással jelzi számunkra.
- Külön érdekesség az a bot biztosító bővítmény, amit a kapásjelző felső, hátsó részébe tudunk betekerni, így a vehemensebb kapások sem rántják le botunkat az állványról.
- A vevő egységet vizsgálva találkozunk egy bekapcsoló gombbal és két hangerő állító gombbal, melyekkel hangosabbra, vagy halkabbra tudjuk venni vevő egységünket. Ám ami a legfontosabb, rezgő üzemmódot is be tudunk állítani rajta, így ha szeretnénk, akkor nagyon kulturáltan használhatjuk a jelzőnket, másokat nem zavarva értesülhetünk a kapásról. A hátoldalon erős mágnes található, mellyel vas tárgyakhoz könnyedén tudjuk rögzíteni. Az alacsony elem energia szintet szintén egy led jelzi majd.
- A kapsájelző ejtésre és húzásra más-más hangot ad!

Beszélnünk kell még a vevő egység újraindításáról és a behangolás folyamatáról. Alap esetben egy összehangolt szettet kapunk. Ám ha bármi megzavarja a vevő és a jelző összhangját újra tudjuk állítani a készülékeket, melynek menete a következő:
1. Ellenőrizze, hogy az elemek a vevő egységben és a jeladókban is működnek, megfelelően illeszkednek.
2. Kapcsolja ki a vevő egységet és az összes jeladót
3. Kapcsolja be a vevő egységet.
4. Tartsa nyomva a + és – gombokat egyszerre a vevő egységen 3 másodpercig. A vevőn hallani fog egy rövid sípszót, jelezvén, hogy az egység kódolási üzemmódba lépett.
5. 10 másodpercen belül kapcsolja be az egyik jeladót. Egy rövid sípolást fog hallani a jeladó által, amit egy másik rövid sípolás fog követni a vevőből. Ez a jelzés jelenti, hogy a jeladó párosítása a vevő egységgel sikeres volt.
6. Kérjük, ismételje meg a 4. és 5. lépést a többi jeladóval is.

Technikai adatok:
Vízállóság: Cseppvédelemmel ellátva (gumi szigetelés)
Elem szükséglet: 1 x 9V 6LR61 / készülék (jeladó és vevő egység)
Áramfelvétel működés közben: 30 mA (jeladó és vevő egység)
Áramfelvétel készenléti üzemmódban: 0,15 mA (jeladó). 0,25 mA (vevő)
Működési hőmérséklet: -30 és +70 Celsius között

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.