Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Napjainkban igen népszerűek a különböző láncos kapásjelző alkalmatosságok. Ezek nagy előnye, hogy az óvatos halak érzékeny kapásait jobban prezentálják felénk. Ebből adódóan kiváló választás ez a típus, ha rövid távolságra horgászuk! A Heavy Chain-B swinger esetében teljesen lágy kialakítású az összeköttetés a rögzítési pont és a fejegység között, aminek előnyeit az éjtős kapások során fogjuk nagyra értékelni! A fejen gömbös végű fém zsinórcsíptető tartja a swingert a zsinóron, mely igazán stabil és nagy szélben is biztosan fog, azonban bevágáskor könnyedén pattan le a zsinórról, anélkül, hogy megsértené annak felületét.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Napjainkban igen népszerűek a különböző láncos kapásjelző alkalmatosságok. Ezek nagy előnye, hogy az óvatos halak érzékeny kapásait jobban prezentálják felénk. Ebből adódóan kiváló választás ez a típus, ha rövid távolságra horgászuk! A Heavy Chain-B swinger esetében teljesen lágy kialakítású az összeköttetés a rögzítési pont és a fejegység között, aminek előnyeit az éjtős kapások során fogjuk nagyra értékelni! A fejen gömbös végű fém zsinórcsíptető tartja a swingert a zsinóron, mely igazán stabil és nagy szélben is biztosan fog, azonban bevágáskor könnyedén pattan le a zsinórról, anélkül, hogy megsértené annak felületét.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.