Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Ez a csúzli a Fox egyik legújabb fejlesztésű eszköze. A nagyobb kényelem és a pontosabb lövések érdekében íves, ergonomikus, kialakítást kapott a csúzli markolata. Ez garantáltan nem fordul ki nagyobb megfeszítés esetén sem! A kerete egy részből áll, így nehezen deformálódik. A nyélrész bordázott felülete stabil szorítást biztosít. A széles, rugalmas gumi nehezen csavarodik. A „merev” gumis kosárban pont az optimális méretű etetőanyag gombóc fér el, és mivel kihúzáskor szinte egyáltalán nem szorul össze, tartalma biztosan nem nyomódik vagy esik szét. A kosáron lévő fogantyú csúszásmentes, így a lehető legmegfelelőbb pillanatban lehet azt elengedni. Ez a csúzli kifejezetten etetőanyag gombócokkal való precíz etetéshez nyújt hasznos segítséget.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a csúzli a Fox egyik legújabb fejlesztésű eszköze. A nagyobb kényelem és a pontosabb lövések érdekében íves, ergonomikus, kialakítást kapott a csúzli markolata. Ez garantáltan nem fordul ki nagyobb megfeszítés esetén sem! A kerete egy részből áll, így nehezen deformálódik. A nyélrész bordázott felülete stabil szorítást biztosít. A széles, rugalmas gumi nehezen csavarodik. A „merev” gumis kosárban pont az optimális méretű etetőanyag gombóc fér el, és mivel kihúzáskor szinte egyáltalán nem szorul össze, tartalma biztosan nem nyomódik vagy esik szét. A kosáron lévő fogantyú csúszásmentes, így a lehető legmegfelelőbb pillanatban lehet azt elengedni. Ez a csúzli kifejezetten etetőanyag gombócokkal való precíz etetéshez nyújt hasznos segítséget.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.