Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A kések és acélok világában a Dick márka 1778 óta egyet jelent a minőséggel. A Friedrich Dick által alapított cég a mai napig családi kézben van, így a szakértelem mellett az elkötelezettség és hagyományőrzés is garantálja a magas színvonalat. Szinte nincs is olyan hentes vagy séf, aki ne ismerné és használná a Dick termékeit.
Az ErgoGrip kések kialakításuk, formájuk és súlyuk alapján jól használhatóak a konyhában és a mindennapokban. A kést kiváló minőségű acélból készült penge jellemzi. Az ergonomikus markolattal ellátott kés biztonságos és kényelmes fogást biztosít. A nyél és penge találkozásánál található nyereg biztosítja, hogy használója keze meg ne csússzon, így garantálva, hogy a penge nem okoz sérülést sem vízszintes, sem függőleges használatnál.
Minden kés NSF tanúsítvány jelzéssel ellátott, így megfelelnek a legszigorúbb élelmiszerbiztonsági feltételeknek.
A nyél kemény és kopásálló műanyagból készül, mely hosszan és szorosan tartja a pengét, így biztosítva a hosszú használatot.
Mosogatógépben mosható és 150 C-ig hőálló.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A kések és acélok világában a Dick márka 1778 óta egyet jelent a minőséggel. A Friedrich Dick által alapított cég a mai napig családi kézben van, így a szakértelem mellett az elkötelezettség és hagyományőrzés is garantálja a magas színvonalat. Szinte nincs is olyan hentes vagy séf, aki ne ismerné és használná a Dick termékeit.
Az ErgoGrip kések kialakításuk, formájuk és súlyuk alapján jól használhatóak a konyhában és a mindennapokban. A kést kiváló minőségű acélból készült penge jellemzi. Az ergonomikus markolattal ellátott kés biztonságos és kényelmes fogást biztosít. A nyél és penge találkozásánál található nyereg biztosítja, hogy használója keze meg ne csússzon, így garantálva, hogy a penge nem okoz sérülést sem vízszintes, sem függőleges használatnál.
Minden kés NSF tanúsítvány jelzéssel ellátott, így megfelelnek a legszigorúbb élelmiszerbiztonsági feltételeknek.
A nyél kemény és kopásálló műanyagból készül, mely hosszan és szorosan tartja a pengét, így biztosítva a hosszú használatot.
Mosogatógépben mosható és 150 C-ig hőálló.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.