A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
Késélező kerámia görgővel és csúszásmentes aljjal, Fiskars minőségben. Jobb- és balkezesek is használhatják. Néhány "szeletelő" mozdulat segítségével megőrizheti, illetve kialakíthatja kései élességét. A második állásban vastagabb pengéket, fejszéket is lehet élezni.
Tulajdonságok:
- Méret: 16,5 cm
- Tömeg: 87 g
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Késélező kerámia görgővel és csúszásmentes aljjal, Fiskars minőségben. Jobb- és balkezesek is használhatják. Néhány "szeletelő" mozdulat segítségével megőrizheti, illetve kialakíthatja kései élességét. A második állásban vastagabb pengéket, fejszéket is lehet élezni.
Tulajdonságok:
- Méret: 16,5 cm
- Tömeg: 87 g
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.