A Bledi-tó Szlovénia legnépszerűbb turistalátványossága. Aki egyszer eljut ide, azonnal megérti, miért özönlenek erre a helyre a turisták a világ minden pontjáról. Havas hegycsúcsok, kristálytiszta víz, ódon vár, aprócska sziget fogadja az ide érkezőket, azonban a pontyhorgászok számára is egy igazi bakancslistás helyszín. Csodálatos, egyedi pontyokat rejt ez a különleges tó, melyekért megéri minden befektetett energia.
Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
Kifejezetten pergető horgászok számára készített napszemüveg, amely maximális védelmet nyújt a napsugarak ellen, és emelett modern, esztétikus megjelenést biztosít.
A Strike King napszemüvegei egy különleges kialakítású TAC (Tri-Acetát Cellulóz) polarizált lencsével rendelkeznek, a páratlan teljesítmény érdekében. A TAC lencsék minden időjárási körülmény és páratartalom esetén kompromisszummentes optikai védelmet nyújtanak.
A speciális lencsék kiemelkedő tulajdonságainak tervezése során fontos szempont volt, hogy a víz csillogását maximálisan megszűrje, és a víz alatti dolgokat, halakat is láthatóvá tegye az emberi szem számára.
Tulajdonságok:
- többféle keret és lencse szín valamint bevonat
- polarizált Tri-Acetát Cellulóz (TAC) lencsék
- 100 %-ban megszűri a UVA és UVB sugarakat
- speciális bevonatnak köszönhetően torzításmentes, tiszta kép
- a lencsék bevonata ellenáll a karcolásoknak
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Kifejezetten pergető horgászok számára készített napszemüveg, amely maximális védelmet nyújt a napsugarak ellen, és emelett modern, esztétikus megjelenést biztosít.
A Strike King napszemüvegei egy különleges kialakítású TAC (Tri-Acetát Cellulóz) polarizált lencsével rendelkeznek, a páratlan teljesítmény érdekében. A TAC lencsék minden időjárási körülmény és páratartalom esetén kompromisszummentes optikai védelmet nyújtanak.
A speciális lencsék kiemelkedő tulajdonságainak tervezése során fontos szempont volt, hogy a víz csillogását maximálisan megszűrje, és a víz alatti dolgokat, halakat is láthatóvá tegye az emberi szem számára.
Tulajdonságok:
- többféle keret és lencse szín valamint bevonat
- polarizált Tri-Acetát Cellulóz (TAC) lencsék
- 100 %-ban megszűri a UVA és UVB sugarakat
- speciális bevonatnak köszönhetően torzításmentes, tiszta kép
- a lencsék bevonata ellenáll a karcolásoknak
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.