Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
Horgászmódszertől függetlenül a parti horgászatok során fontos feladat a megfelelő terepfelderítés. A Carp Expert kínálatában erre találhatunk egy tökéletesen alkalmas marker ólmot. A különleges kiképzésű, áramvonalas ólommal lehetőség nyílik a nagyobb távolságok pontos megdobására is, ezáltal feltérképezhetjük a távoli pontok mederviszonyait és vízmélységét. Meglehetősen strapabíró, jól bírja az igénybevételt.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Horgászmódszertől függetlenül a parti horgászatok során fontos feladat a megfelelő terepfelderítés. A Carp Expert kínálatában erre találhatunk egy tökéletesen alkalmas marker ólmot. A különleges kiképzésű, áramvonalas ólommal lehetőség nyílik a nagyobb távolságok pontos megdobására is, ezáltal feltérképezhetjük a távoli pontok mederviszonyait és vízmélységét. Meglehetősen strapabíró, jól bírja az igénybevételt.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.