A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a 11. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hét éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az XI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2025-ben is jön a Haldorádó Gyermek Horgásztábor Kiskunhalason! Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!
Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Különösen bevált és közkedvelt ólomforma, amely a bojlis horgászok egyik nagy kedvence. Az átmenő cső végén található nyílás olyan méretű, hogy egy közepes (7-8-as) forgó, pont megszorul benne. Így máris fix (önakasztós) módon használható. Ha csúszóra szerelve akarjuk végszerelékünkön használni, akkor egy nagyméretű gumigyöngy beiktatásával meggátolható, hogy a forgó az ólom végében található hüvelybe beszoruljon. A lapos forma biztosítja, hogy egyenetlen mederfenéken sem mozdul el. A fekete színterezésnek köszönhetően, észrevétlenül olvad bele a mederfenékbe.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Különösen bevált és közkedvelt ólomforma, amely a bojlis horgászok egyik nagy kedvence. Az átmenő cső végén található nyílás olyan méretű, hogy egy közepes (7-8-as) forgó, pont megszorul benne. Így máris fix (önakasztós) módon használható. Ha csúszóra szerelve akarjuk végszerelékünkön használni, akkor egy nagyméretű gumigyöngy beiktatásával meggátolható, hogy a forgó az ólom végében található hüvelybe beszoruljon. A lapos forma biztosítja, hogy egyenetlen mederfenéken sem mozdul el. A fekete színterezésnek köszönhetően, észrevétlenül olvad bele a mederfenékbe.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.