Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Ez az ólomtípus a hagyományos fenékhorgászatok és a folyóvízi horgászatok nélkülözhetetlen kelléke. Áramvonalas, lapított formája garantálja, hogy a legtávolabb sikerül a felcsalizott horgot bedobni, ráadásul az erős sodrásnak is ellenáll. Az ólomba egy nagyon erős forgó van rögzítve, amely segítségével bármilyen végszerelék elkészítéséhez használható. Ez a forma nagyon halkan ér vizet, így akár sekély helyeket is jól meg lehet vele horgászni. Akadó mentes, sóderes aljzaton addig csúszik a mederfenéken, míg valamilyen egyenetlenségbe bele nem feszti a sodrás. A kisebb méretek mellett immár 150, és 200 grammos változatokban is elérhető!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez az ólomtípus a hagyományos fenékhorgászatok és a folyóvízi horgászatok nélkülözhetetlen kelléke. Áramvonalas, lapított formája garantálja, hogy a legtávolabb sikerül a felcsalizott horgot bedobni, ráadásul az erős sodrásnak is ellenáll. Az ólomba egy nagyon erős forgó van rögzítve, amely segítségével bármilyen végszerelék elkészítéséhez használható. Ez a forma nagyon halkan ér vizet, így akár sekély helyeket is jól meg lehet vele horgászni. Akadó mentes, sóderes aljzaton addig csúszik a mederfenéken, míg valamilyen egyenetlenségbe bele nem feszti a sodrás. A kisebb méretek mellett immár 150, és 200 grammos változatokban is elérhető!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.