A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A harcsa horgászata olyan minőségi követelményeket támaszt egy orsóval szemben, amit kezdő harcsahorgász nem, vagy csak lemondások árán tud, vagy akar megfizetni. A Specialist Catfish orsónk, elérhetőbb árú, és megbirkózik a nagybajuszúakkal, mert kivételesen masszív belső szerkezettel rendelkezik. A legszembetűnőbb pontja a 6 mm vastag acél tengelye, ami a legkeményebb fárasztások során sem fog eldeformálódni. A rotor kottyanásmentesen dolgozik. A grafit ház mögött egy túlméretezett tányérkerék található! Azért a túlméretezés, hogy minél jobban bírja a terhelést és nagy erő ellenében is tudjuk hajtani orsónkat. A hajtókar anyaga megegyezik a ház anyagával, de még mielőtt valaki azt mondaná, hogy ez kevés, az vegye kézbe az orsót és feszegesse meg úgy igazán ezt a hajtókart (az ésszerűség határain belül). Fárasztás közben biztosan nem fog eldeformálódni. Hatalmas és mély dobja van, 0,50 mm-es monofil zsinórból 250 métert tekerhetünk rá, fonott zsinórból ez az érték valamivel kevesebb. Tehát megállapíthatjuk, hogy az orsó alkalmas kuttyogatásra, ahol nagyon vastag monofil zsinórt használunk, de alkalmas behúzásra is, ahol például 0,40 mm-es fonottból komoly mennyiséget tudunk feltekerni rá. A pergetés kivételével a harcsa horgászatának összes módszerére megfelelő. Fékrendszere extra erős. Biztosak lehetünk benne, hogy nem veszítjük el álmaink halát az orsó gyengesége miatt, ha egyszer az végre horogra akadt!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.