Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A kedvező ár-érték aránnyal bíró Kamasaki márka alatt megjelent zöld színű etetőlapát, kiváló lehetőséget ad csónakból vagy stégről nagyobb mennyiségű csalogatóanyag bejuttatására. Legyen szó bármilyen dipbe áztatott pelletről, bojliról vagy akár főtt magokról, ezek a lapátok megfelelő megoldást fognak nyújtani. Erjesztett magok elkészítéséhez, keveréséhez is jó opció a nagyobb méret, a kisebb pedig a rakétába való töltést is segíteheti. A lapát alja lyukacsos.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A kedvező ár-érték aránnyal bíró Kamasaki márka alatt megjelent zöld színű etetőlapát, kiváló lehetőséget ad csónakból vagy stégről nagyobb mennyiségű csalogatóanyag bejuttatására. Legyen szó bármilyen dipbe áztatott pelletről, bojliról vagy akár főtt magokról, ezek a lapátok megfelelő megoldást fognak nyújtani. Erjesztett magok elkészítéséhez, keveréséhez is jó opció a nagyobb méret, a kisebb pedig a rakétába való töltést is segíteheti. A lapát alja lyukacsos.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.