A horgászathoz sosincs hideg, csupán rosszul felöltözött horgász van! Tudjuk, hogy sokaknak dilemmát okoz a téli ruházat kiválasztása, így ebben az írásban próbálunk meg segítséget nyújtani úgy, hogy a kínálatunkban megtalálható legjobb öltözékeket mutatjuk be. Ezekben garantáltan nem lehet fázni a kemény mínuszokban sem, és viseletük sem lesz megterhelő, esetleg kényelmetlen. A megfelelő méret kiválasztása után indulhat is a téli horgászatok szervezése, hiszen a hideg többé nem akadály!
A Balatoni Horgász Konferenciára a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Balaton körül érintett horgász egyesületek és megyei horgász szövetségek elnökeit, továbbá a MOHOSZ és más szakmai partnerek képviselőit, valamint a regionális és szaksajtó munkatársait hívták meg. A közel 100 fős hallgatóság előtt több fontos és aktuális téma is napirendre került, ebből minket, horgászokat elsősorban a 2024. évi engedélyárak érintenek közvetlenül, ami véleményem szerint meglehetősen kedvezően alakul. Ezenfelül sok érdekes információt is megosztottak velünk, horgászokkal, ami jól mutatja, hogy valóban jó kezekben van a mi Balatonunk.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
A pontyhorgászatok során főleg extrém időjárási körülmények közepette (pl. viharos szél) nagyon nehéz a pontos etetést tökéletesen végrehajtani. Érvényes ez a behordással vagy esetleg a bedobással történő horgászatokra egyaránt. Pedig egy sikeres horgászatnak a pontos etetés az egyik legfontosabb alapfeltétele. A PVA hálók használatával, az etetéssel kapcsolatos problémáink egy csapásra megszűnnek, rendkívüli mértékben koncentrálhatjuk a horgon vagy a hajszálelőkén felkínált csalink köré az etetést. A PVA (polivinil-alkohol: nedvesség hatására feloldódó anyag) csőháló segítségével rövid idő alatt tetszőleges méretű PVA csomagokat készíthetünk, amivel különböző szemes etetőanyagokat (bojli, pellet, apró magvak) tudunk a csalival együtt bedobva, tehát közvetlenül a horog mellé juttatni.
A PVA háló megtöltése egyszerű, nagyon gyorsan végrehajtható.
1. Vegye ki a légmentesen záró tokból a csőre felhúzott PVA hálót.
2. Töltse bele az etetőanyagot a csőbe, mely így a PVA háló alsó, lezárt, csomóval rögzített részébe fog kerülni.
3. Miután a megfelelő mennyiségű etetőanyagot betöltötte a csőbe (mindig figyelembe kell venni a maximális terhelhetőségét a botnak) egy csomóval rögzíteni kell a PVA háló másik végét.
4. Kössünk egy újabb csomót a PVA hálóra közel az előző csomóhoz, s a két csomó közt vágjuk el a PVA hálót. Így a következő PVA tasak aljának a rögzítését egy csapásra megoldottuk.
PVA háló előnyei:
- rendkívül koncentrált etetést hozhat létre a csali körül
- háló gyorsan megtölthető, pillanatok alatt kész a bevetésre
- szétolvadás után az etetőanyag egy kupacban terül szét a csali körül
- oldódási idő nyáron: 10-20 mp, télen 30 mp
A háló átmérője 35 mm, szemcsemérete 4 mm. Ezt a PVA halót főként a bojlis horgászok használják, hiszen erősebb botra és vastagabb zsinórra van szükség a gondtalan célba juttatáshoz.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.