A CARP ACADEMY márkanév jól cseng, ha céltudatos pontyhorgászatról van szó. Áruházunkban már jó ideje állandó kínálata található meg e márkának, ám a rendkívül innovatív horgászokat felvonultató csapat évről évre olyan újdonságokat mutat, amelyeknek rendre helyet szorítunk a „polcokon”. Ebben az írásban azok a nemrég érkezett táskák és bottáskák kaptak helyet, amelyeken megakadhat az igényes bojlis horgászok szeme!
Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Extra minőségű négy évszakos PVA háló rendszer, széles mérettartományban.
Prémium minőségű, vékony PVA szálból, micro átmérőjű lyukbőséggel van szőve, ezért hideg és meleg vízben is egyaránt könnyen oldódik. Ennek ellenére rendkívül erős, ezért nem szakad töltés és dobás közben. Extra sűrű szövése miatt tört bojlikkal, keményebb magvakkal és method mixxel is könnyedén hasznáható.
A vízbe érve 30-60 másodperc alatt eloldódik. A csomag tartalma PVA cső és tömködő, vízálló műanyag tok csomagolásban. A töltőcső szájának kialakítása könnyű töltést tesz lehetővé. A termék utántöltéséhez gazdaságos kiszerelésben kapható 5 méteres utántöltő!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Extra minőségű négy évszakos PVA háló rendszer, széles mérettartományban.
Prémium minőségű, vékony PVA szálból, micro átmérőjű lyukbőséggel van szőve, ezért hideg és meleg vízben is egyaránt könnyen oldódik. Ennek ellenére rendkívül erős, ezért nem szakad töltés és dobás közben. Extra sűrű szövése miatt tört bojlikkal, keményebb magvakkal és method mixxel is könnyedén hasznáható.
A vízbe érve 30-60 másodperc alatt eloldódik. A csomag tartalma PVA cső és tömködő, vízálló műanyag tok csomagolásban. A töltőcső szájának kialakítása könnyű töltést tesz lehetővé. A termék utántöltéséhez gazdaságos kiszerelésben kapható 5 méteres utántöltő!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.