A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Hosszú évek próbálkozásai után végre sikerült kifejleszteni egy olyan PVA szalagot, amely még a leghidegebb vízben is tökéletesen felolvad. Erőssége révén számos feladathoz megoldást kínál, és tökéletes feloldódása miatt semmiféle maradvány nem rontja a bejuttatott végszerelék fogósságát. E sokoldalú PVA terméknek ott a helye minden bojlis horgász kelléktárában! Jól jön a nagy dobásoknál a hajszálelőke horogszárhoz kötéséhez, a csali dobás alatti rögzítéséhez, a PVA zacskók szájának bekötéséhez, az ólomkapcsok dobás alatti bebiztosításához és általában minden olyan esetre, ahol két, bármilyen száraz alkatrészt úgy kívánunk összekötni, hogy a vízbe érve szétválhassanak. A PVA szalag praktikus, adagoló-rendszerű tekercsben kerül forgalomba. A szalagból a tekercsen 10 méternyit talál.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Hosszú évek próbálkozásai után végre sikerült kifejleszteni egy olyan PVA szalagot, amely még a leghidegebb vízben is tökéletesen felolvad. Erőssége révén számos feladathoz megoldást kínál, és tökéletes feloldódása miatt semmiféle maradvány nem rontja a bejuttatott végszerelék fogósságát. E sokoldalú PVA terméknek ott a helye minden bojlis horgász kelléktárában! Jól jön a nagy dobásoknál a hajszálelőke horogszárhoz kötéséhez, a csali dobás alatti rögzítéséhez, a PVA zacskók szájának bekötéséhez, az ólomkapcsok dobás alatti bebiztosításához és általában minden olyan esetre, ahol két, bármilyen száraz alkatrészt úgy kívánunk összekötni, hogy a vízbe érve szétválhassanak. A PVA szalag praktikus, adagoló-rendszerű tekercsben kerül forgalomba. A szalagból a tekercsen 10 méternyit talál.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.