Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
A Tioga egy olyan csali, amelyet kifejezetten a sügér, süllő és csuka horgászatra terveztek.
A test egyedülálló alakja olyan pergő mozgást biztosít, amely vonzza a ragadozóhalakat.
Az oldalsó bordák megerősítik a csali mozgásának játékát és ezzel rendkívül élethű mozgást biztosít. A hibrid gumi, anyaga sós féreg alakú, annak elülső tipikus megvastagodásával és elvékonyodó farokrésszel rendelkezik. Köszönhetően szűkülő farokrészének, a csali mozgása nagyon atraktív. 4 méretben kapható. A csalinak vonzó makréla illata van.
A Tioga 5.1 és 6.1 cm a legjobb mikro-jig csalik, mind a jig-fejre, mind offset horgra vagy Drop Shot-ra is ajánlott. A Tioga 9,9 és 8,4 cm-es nagyobb csalik tökéletesen megfelelnek a klasszikus jiges technikákhoz, és a Tioga 7,5 cm-t sikeresen alkalmazzák sokféle, ólommal ellátott technikára is.
A legkisebb csalik vonzzák a sügeret és a kősülőt. A nagyobb méretek után érdeklődni fognak a csukák és a süllők.
A Scent & Taste Inside Formula biztosítja, hogy a kapás után a halak tartsák a csalit a szájukban, ameddig lehetséges ezzel is fokozva a megfogott halaink számát.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Tioga egy olyan csali, amelyet kifejezetten a sügér, süllő és csuka horgászatra terveztek.
A test egyedülálló alakja olyan pergő mozgást biztosít, amely vonzza a ragadozóhalakat.
Az oldalsó bordák megerősítik a csali mozgásának játékát és ezzel rendkívül élethű mozgást biztosít. A hibrid gumi, anyaga sós féreg alakú, annak elülső tipikus megvastagodásával és elvékonyodó farokrésszel rendelkezik. Köszönhetően szűkülő farokrészének, a csali mozgása nagyon atraktív. 4 méretben kapható. A csalinak vonzó makréla illata van.
A Tioga 5.1 és 6.1 cm a legjobb mikro-jig csalik, mind a jig-fejre, mind offset horgra vagy Drop Shot-ra is ajánlott. A Tioga 9,9 és 8,4 cm-es nagyobb csalik tökéletesen megfelelnek a klasszikus jiges technikákhoz, és a Tioga 7,5 cm-t sikeresen alkalmazzák sokféle, ólommal ellátott technikára is.
A legkisebb csalik vonzzák a sügeret és a kősülőt. A nagyobb méretek után érdeklődni fognak a csukák és a süllők.
A Scent & Taste Inside Formula biztosítja, hogy a kapás után a halak tartsák a csalit a szájukban, ameddig lehetséges ezzel is fokozva a megfogott halaink számát.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.