Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ha végignézünk a horgászboltok polcain, megszámlálhatatlanul sokféle plasztik csalit találunk, ám talán egyik se büszkélkedhet olyan kialakítással, mint az Impulse Shad gumihalai.
Mi a sikerének a titka?
Ez a csali mind anyagákban, mind kialakításákban eltér a már jól megszokott gumihal típusoktól. A végig redőzött testének alsó részén nagyméretű „bordák” találhatóak, amik extra rezonanciát bocsátanak ki, jóval nagyobbat, mint a hagyományos egybe testű gumihalak. Az elvékonyodó végét egy arányaiban igen nagy farok zárja, ami további nagy amplitúdójú mozgásra készteti a gumihalat még igen lassú vontatás közben is. A tesztek alkalmával a fenéken pár másodpercre ott hagyott műcsalit felvette egy-egy szebb kősüllő.
Kiváló mozgást produkál a vízben, ami vetekedik szinte bármelyik táplálékhallal! Nem véletlen, hogy olyan körülmények között is támadásra tudjuk vele bírni a ragadozót, amikor a szimpla csalik csődöt mondanak.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ha végignézünk a horgászboltok polcain, megszámlálhatatlanul sokféle plasztik csalit találunk, ám talán egyik se büszkélkedhet olyan kialakítással, mint az Impulse Shad gumihalai.
Mi a sikerének a titka?
Ez a csali mind anyagákban, mind kialakításákban eltér a már jól megszokott gumihal típusoktól. A végig redőzött testének alsó részén nagyméretű „bordák” találhatóak, amik extra rezonanciát bocsátanak ki, jóval nagyobbat, mint a hagyományos egybe testű gumihalak. Az elvékonyodó végét egy arányaiban igen nagy farok zárja, ami további nagy amplitúdójú mozgásra készteti a gumihalat még igen lassú vontatás közben is. A tesztek alkalmával a fenéken pár másodpercre ott hagyott műcsalit felvette egy-egy szebb kősüllő.
Kiváló mozgást produkál a vízben, ami vetekedik szinte bármelyik táplálékhallal! Nem véletlen, hogy olyan körülmények között is támadásra tudjuk vele bírni a ragadozót, amikor a szimpla csalik csődöt mondanak.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.