A horgászathoz sosincs hideg, csupán rosszul felöltözött horgász van! Tudjuk, hogy sokaknak dilemmát okoz a téli ruházat kiválasztása, így ebben az írásban próbálunk meg segítséget nyújtani úgy, hogy a kínálatunkban megtalálható legjobb öltözékeket mutatjuk be. Ezekben garantáltan nem lehet fázni a kemény mínuszokban sem, és viseletük sem lesz megterhelő, esetleg kényelmetlen. A megfelelő méret kiválasztása után indulhat is a téli horgászatok szervezése, hiszen a hideg többé nem akadály!
A Balatoni Horgász Konferenciára a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Balaton körül érintett horgász egyesületek és megyei horgász szövetségek elnökeit, továbbá a MOHOSZ és más szakmai partnerek képviselőit, valamint a regionális és szaksajtó munkatársait hívták meg. A közel 100 fős hallgatóság előtt több fontos és aktuális téma is napirendre került, ebből minket, horgászokat elsősorban a 2024. évi engedélyárak érintenek közvetlenül, ami véleményem szerint meglehetősen kedvezően alakul. Ezenfelül sok érdekes információt is megosztottak velünk, horgászokkal, ami jól mutatja, hogy valóban jó kezekben van a mi Balatonunk.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Ha végignézünk a horgászboltok polcain, megszámlálhatatlanul sokféle plasztik csalit találunk, ám talán egyik se büszkélkedhet olyan kialakítással, mint az Impulse Shad gumihalai.
Mi a sikerének a titka?
Ez a csali mind anyagákban, mind kialakításákban eltér a már jól megszokott gumihal típusoktól. A végig redőzött testének alsó részén nagyméretű „bordák” találhatóak, amik extra rezonanciát bocsátanak ki, jóval nagyobbat, mint a hagyományos egybe testű gumihalak. Az elvékonyodó végét egy arányaiban igen nagy farok zárja, ami további nagy amplitúdójú mozgásra készteti a gumihalat még igen lassú vontatás közben is. A tesztek alkalmával a fenéken pár másodpercre ott hagyott műcsalit felvette egy-egy szebb kősüllő.
Kiváló mozgást produkál a vízben, ami vetekedik szinte bármelyik táplálékhallal! Nem véletlen, hogy olyan körülmények között is támadásra tudjuk vele bírni a ragadozót, amikor a szimpla csalik csődöt mondanak.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ha végignézünk a horgászboltok polcain, megszámlálhatatlanul sokféle plasztik csalit találunk, ám talán egyik se büszkélkedhet olyan kialakítással, mint az Impulse Shad gumihalai.
Mi a sikerének a titka?
Ez a csali mind anyagákban, mind kialakításákban eltér a már jól megszokott gumihal típusoktól. A végig redőzött testének alsó részén nagyméretű „bordák” találhatóak, amik extra rezonanciát bocsátanak ki, jóval nagyobbat, mint a hagyományos egybe testű gumihalak. Az elvékonyodó végét egy arányaiban igen nagy farok zárja, ami további nagy amplitúdójú mozgásra készteti a gumihalat még igen lassú vontatás közben is. A tesztek alkalmával a fenéken pár másodpercre ott hagyott műcsalit felvette egy-egy szebb kősüllő.
Kiváló mozgást produkál a vízben, ami vetekedik szinte bármelyik táplálékhallal! Nem véletlen, hogy olyan körülmények között is támadásra tudjuk vele bírni a ragadozót, amikor a szimpla csalik csődöt mondanak.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.