Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A ragadozóhalas szezon elérkeztével egy olyan professzionális, komplett szettet állítottunk össze, mely tartalmaz szinte minden olyan műcsalit, aprócikket és kiegészítőt ami célzottan a balin pergető horgászatához szükséges. Kizárólag a legjobb minőségű termékekből álló együttes, mely maximálisan helyt áll minden körülmények között. A szettben a wobblerektől kezdve a gumihalak, különböző méretű jigfejek, kapcsok, stb. mind megtalálhatóak. Ezt a praktikus szettet 3 dobozzal ellátott pergetőtáskában szállítjuk. Bátran ajánljuk Mindenkinek, aki pergető technikával szeretne balinra horgászni és ehhez igazán jó minőségű felszereléseket szeretne használni!
A Reiva Balin Pergető profi szett tartalma:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A ragadozóhalas szezon elérkeztével egy olyan professzionális, komplett szettet állítottunk össze, mely tartalmaz szinte minden olyan műcsalit, aprócikket és kiegészítőt ami célzottan a balin pergető horgászatához szükséges. Kizárólag a legjobb minőségű termékekből álló együttes, mely maximálisan helyt áll minden körülmények között. A szettben a wobblerektől kezdve a gumihalak, különböző méretű jigfejek, kapcsok, stb. mind megtalálhatóak. Ezt a praktikus szettet 3 dobozzal ellátott pergetőtáskában szállítjuk. Bátran ajánljuk Mindenkinek, aki pergető technikával szeretne balinra horgászni és ehhez igazán jó minőségű felszereléseket szeretne használni!
A Reiva Balin Pergető profi szett tartalma:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.