Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A japán Reiva remek rablóhalas kiegészítőket felvonultató termékcsoportjából nem hiányozhatnak a különböző átmérőjű, lágy harapásálló előkék sem! Ezek a kiváló minőségű, készre szerelt előkék magas színvonalú fluorocarbon anyagból készülnek, ezáltal a fénytörési mutatójuk közel azonos a vízével. Ez rendkívül nagymértékben válik a horgászok segítségére, különösen, ha letisztult bányatavakon, vagy bármilyen tiszta vizű helyen próbálják becserkészni az óvatos ragadozóhalakat. Kifejezett ajánljuk a balin, a süllő és csuka pergető horgászatához is ezeket az áttetsző előkéket, hiszen ezeknél a jó látóképességgel rendelkező halaknál fontos az, hogy a csalink előtti zsinórszakasz láthatatlan maradjon, s ezáltal kerüljük a gyanúkeltést. Kedvező vizuális „hatásai” mellett kiemelkedő az előkék strapabírósága is, így csuka akasztása esetén sem kell megijednünk, mert szerkezeti tulajdonságaik révén a fluorocarbon előkék kopásállósága többszöröse a hagyományos monofil zsinórokénak, ezáltal bátran terhelhetőek. A csomagban 2 db előke található.
Tulajdonságok:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A japán Reiva remek rablóhalas kiegészítőket felvonultató termékcsoportjából nem hiányozhatnak a különböző átmérőjű, lágy harapásálló előkék sem! Ezek a kiváló minőségű, készre szerelt előkék magas színvonalú fluorocarbon anyagból készülnek, ezáltal a fénytörési mutatójuk közel azonos a vízével. Ez rendkívül nagymértékben válik a horgászok segítségére, különösen, ha letisztult bányatavakon, vagy bármilyen tiszta vizű helyen próbálják becserkészni az óvatos ragadozóhalakat. Kifejezett ajánljuk a balin, a süllő és csuka pergető horgászatához is ezeket az áttetsző előkéket, hiszen ezeknél a jó látóképességgel rendelkező halaknál fontos az, hogy a csalink előtti zsinórszakasz láthatatlan maradjon, s ezáltal kerüljük a gyanúkeltést. Kedvező vizuális „hatásai” mellett kiemelkedő az előkék strapabírósága is, így csuka akasztása esetén sem kell megijednünk, mert szerkezeti tulajdonságaik révén a fluorocarbon előkék kopásállósága többszöröse a hagyományos monofil zsinórokénak, ezáltal bátran terhelhetőek. A csomagban 2 db előke található.
Tulajdonságok:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.