Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A softbait-es horgászat népszerűsége töretlen, akárcsak a megbízható, sokoldalú és funkcionális újdonságok iránti kereslet. Ez a Spro kiegészítő is pontosan ilyen. A jig fej mellett kísérő horogként rögzíthetjük a plasztik csalikhoz, tetszés szerint a műcsali oldalához, vagy az aljához, s ezáltal sokszorosára növelhetjük az akadás esélyét. A 11 cm hosszú előkék 1-es méretű horoggal, illetve garantáltan harapásálló kevlár előkével lettek szerelve. Kifejezetten ajánlott jighead és dropshot végszerelékekhez.
Minden Stinger kiváló minőségű és pengeéles Gamakatsu 18NS hármas horgokkal van szerelve.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A softbait-es horgászat népszerűsége töretlen, akárcsak a megbízható, sokoldalú és funkcionális újdonságok iránti kereslet. Ez a Spro kiegészítő is pontosan ilyen. A jig fej mellett kísérő horogként rögzíthetjük a plasztik csalikhoz, tetszés szerint a műcsali oldalához, vagy az aljához, s ezáltal sokszorosára növelhetjük az akadás esélyét. A 11 cm hosszú előkék 1-es méretű horoggal, illetve garantáltan harapásálló kevlár előkével lettek szerelve. Kifejezetten ajánlott jighead és dropshot végszerelékekhez.
Minden Stinger kiváló minőségű és pengeéles Gamakatsu 18NS hármas horgokkal van szerelve.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.