Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Egy régi, legendás, magyar harcsás kanál – bár a mélyebb vizek nagyobb lakói is szeretik, a csukák mellett elsősorban a balinok. Mozgása darabos, gyakran ütemtelen és így kiszámíthatatlan, gyakran előfordul, hogy a villantót kihagy egy vagy akár több ütemet is. Azonban pontosan ebben a kiszámíthatatlanságban - amely visszaadja a sérült kishal mozgását - rejlik a fogóssága. A villantó jól reagál a folyamatos – ekkor mozgását apró rántásokkal, pöccintésekkel kiegyenlítettebbé lehet tenni – és a szakaszos bevontatásra is, ekkor a visszahulló fázisban a villantó önállóan, a horgász nélkül dolgozik. Utóbbi módszerrel a töréseket érdemes végig pásztázni, de vízközt is alkalmazhatjuk, míg az első módszerrel a vízoszlop teljes magasságában horgászhatunk úgy, hogy ha a megfelelő sebességet eltaláljuk, akkor ugyanazon a mélységen tudjuk vezetni villantónkat.
Méret: 58 mm
Színváltozatok: arany, fekete - ezüst
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy régi, legendás, magyar harcsás kanál – bár a mélyebb vizek nagyobb lakói is szeretik, a csukák mellett elsősorban a balinok. Mozgása darabos, gyakran ütemtelen és így kiszámíthatatlan, gyakran előfordul, hogy a villantót kihagy egy vagy akár több ütemet is. Azonban pontosan ebben a kiszámíthatatlanságban - amely visszaadja a sérült kishal mozgását - rejlik a fogóssága. A villantó jól reagál a folyamatos – ekkor mozgását apró rántásokkal, pöccintésekkel kiegyenlítettebbé lehet tenni – és a szakaszos bevontatásra is, ekkor a visszahulló fázisban a villantó önállóan, a horgász nélkül dolgozik. Utóbbi módszerrel a töréseket érdemes végig pásztázni, de vízközt is alkalmazhatjuk, míg az első módszerrel a vízoszlop teljes magasságában horgászhatunk úgy, hogy ha a megfelelő sebességet eltaláljuk, akkor ugyanazon a mélységen tudjuk vezetni villantónkat.
Méret: 58 mm
Színváltozatok: arany, fekete - ezüst
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.