Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Ki ne hallotta volna már a „régi” pergetők közül az Orkla nevet. Ez a támolygó legendás a csuka horgászok között, féltve őrzött titkos csali. Vékony, karcsú lapos teste, falevélként hullik alá a vízben kapásra ingerelve a csukákat. Egyetlen hibája van ennek a csalinak! Nagyon ritkán és nehezen beszerezhető, viszont akinek már van, garantáltan nem hagyja otthon, ha csukára indul vadászni! Mindegyiken megtalálható a „vörös posztó” felső minta, ami a Rublex Orkla-k egyik „ismertetőjegye”. Az APP színkódú kanál éjszaka „világít”, köszönhetően a rajta található bevonatnak.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ki ne hallotta volna már a „régi” pergetők közül az Orkla nevet. Ez a támolygó legendás a csuka horgászok között, féltve őrzött titkos csali. Vékony, karcsú lapos teste, falevélként hullik alá a vízben kapásra ingerelve a csukákat. Egyetlen hibája van ennek a csalinak! Nagyon ritkán és nehezen beszerezhető, viszont akinek már van, garantáltan nem hagyja otthon, ha csukára indul vadászni! Mindegyiken megtalálható a „vörös posztó” felső minta, ami a Rublex Orkla-k egyik „ismertetőjegye”. Az APP színkódú kanál éjszaka „világít”, köszönhetően a rajta található bevonatnak.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.