A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a 11. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hét éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az XI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2025-ben is jön a Haldorádó Gyermek Horgásztábor Kiskunhalason! Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!
Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Nomen est omen. Csukát csukával. Már eddig is számtalan csukát imitáló wobbler volt a piacon, és ezután is még sok meg fog jelenni. A szakemberek jól tudják, hogy a csuka kannibalizmusa minden vízen jellemző, és ezt az ideális műcsali megtervezésekor könyörtelenül ki is használják. Akármilyen sok hasonló wobbler létezik, a Salmo csukát imitáló wobblerei jelenleg verhetetlenek. Több tucat világszinten jegyzett rekord csuka esett el ennek a műcsalinak köszönhetően. A hivatásos versenyzők egyöntetű véleménye, hogy ha csukára horgászunk kell néhány Pike wobbler a táskánkba! A Pike három méretben és négy (Shallow Runner, Super Deep Runner, úszó és süllyedő) változatban készül. A család mindegyik úszó modellje kiválóan alkalmas a tavak part menti sekély vizének horgászatához. Az ezekkel átpásztázható vízmélység 0,5 métertől egészen 3-4 méterig tart. Mindegyik Pike modellt igen lassan kell bevontatnunk, ez főleg a kétrészeseknél fontos. A behúzást szakítsuk meg jókora szünetekkel, folyóvízen a sodrással szemben lassan húzott wobblert célszerű úgy megállítani, hogy akadók, rablóhalat esetleg megtartó mederalakulatok mellé sodródjon. Az általunk kínált kétrészes PIKE 13JF a rövid egyenes terelőnyelve segítségével kifejezetten a sekély, vízinövényzettel benőtt vízterületek hatékony „fegyvere”. A nagy súlya miatt kifejezetten jól és pontosan dobható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.