A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Az ázsiai expedíció első fejezetében láthattátok, ahogy Vietnámban, a Mekong-deltájában csapatommal nekivágtunk a világ egyik legnagyobb édesvízi halának, a Mekong Catfish-nek a becserkészésébe. Ennek a rejtélyes óriásnak a megfogása azonban tovább váratott magára, mint hittem, mert egy váratlan baleset okán veszélybe került az életem, s így félbe kellett szakítanunk a túrát. Ha valamit megtanultam az évtizedek során, akkor az az, hogy ott, ahol a sikert osztják, a hitünk és elszántságunk ereje többet számít a körülmények viszontagságainál. Aki ismer engem, tudja jól, hogy SOHA nem adom fel és a végsőkig küzdök a céljaimért! Ezt most sem tettem másként, a kórházból talpra állva újult erővel, új tervekkel, egy új helyszínen, Thaiföldön vettük célba az áhított gigantikus harcsákat. Hogy mit tartogatott számunkra a második fejezet? Ebből a cikkből kiderül!
A Thrill egy speciális balinos műcsali. Egyesíti a balinólom és a hagyományos wobbler előnyeit. Viszonylag nagy dobótávolság érhető el vele, de nem csavarja a zsinórt, mint az excentrikus balinólom. Ráadásul érvényesül a wobblerek egyik hatalmas előnye, az igazi csalihoz megtévesztésig hasonló színezés. Alakja, mérete, színezete telitalálat. Mintha a küszről fénymásolták volna. A terelőlemeze viszont szinte 90 fokban lefelé áll, ez csak azért felelős, hogy a műcsali megkapja a remegős kóválygó mozgását, magától a terelőlemeztől sem süllyedni, sem emelkedni nem fog a wobbler. Süllyed viszont magától, mert nehéz. Méretéhez képest sok a 22 gramm, így rendkívül jól dobható. A balinólommal szemben az előnye, hogy nem csavarja a zsinórt, és gyönyörűen „áll a vízben, tehát a háta mindig felfelé, a hasa lefelé mutat bevontatás közben, azaz folyamatosan jól látható az oldala, ezért komoly szerepet kaphat a snecire megtévesztésig hasonlító színezés. Azért hozzá kell tenni, hogy a terelőlemez miatt nem érhetők el vele akkora dobástávolságok, mint az ólommal, de a hagyományos wobblerrel összehasonlítva másfél-kétszeres az érték. Ez megfelelő felszereléssel akár 70 méter is lehet! A THRILL újszerű színváltozataival olyan helyeken is eredményesek lehetünk, ahol a halak már kiismerték a megszokott wobblereket. Állóvízen leginkább a váltakozó ritmusú bevontatás, nagyobb vízfolyásokban pedig az áramlással szemben végzett igen lassú vezetetés vagy a műcsali megtartása vezet eredményre.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.