A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A Shimano 2023-ban egy vadonatúj műcsali kollekcióval jelent meg a globális wobbler piacon, mely a Yasei nevet kapta. A neves japán cég csalijai immár nálunk is elérhetők! A Yasei Cover Crank egy duci testű és igazán fogós wobbler, elsősorban csuka, süllő illetve a kisebb modellek esetében sügér horgászatához. A 3, különböző mélységben dolgozó változattal minden meghorgászni kívánt vízmélységhez igazodhatunk. Bevontatás során a csali agresszív veretése független a vezetés sebességtől, így a módszerek széles skáláját kínálja. A vonzerő növelése érdekében a wobbler beépített csörgővel rendelkezik, amely erőteljes impulzusokat küld a ragadozó felé. Ez különösen fontos gyenge fényviszonyok vagy gyenge látási viszonyok esetén. A Yasei Cover Crank kiváló minőségű és erős BKK hármas horgokkal van felvértezve, amelyek ellenállnak a nagy, akár kapitális példányok erőhatásainak.
- A wobbler 3 változatban érhető el, különböző mélységehez: - Shallow SR (0-1,5 m), Medium MR (1-2,5 m), és Deep DR (3 m+). Két méretben (50 mm és 70 mm) és széles színválasztékban kapható a fire tigertől a mélyfeketéig.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Shimano 2023-ban egy vadonatúj műcsali kollekcióval jelent meg a globális wobbler piacon, mely a Yasei nevet kapta. A neves japán cég csalijai immár nálunk is elérhetők! A Yasei Cover Crank egy duci testű és igazán fogós wobbler, elsősorban csuka, süllő illetve a kisebb modellek esetében sügér horgászatához. A 3, különböző mélységben dolgozó változattal minden meghorgászni kívánt vízmélységhez igazodhatunk. Bevontatás során a csali agresszív veretése független a vezetés sebességtől, így a módszerek széles skáláját kínálja. A vonzerő növelése érdekében a wobbler beépített csörgővel rendelkezik, amely erőteljes impulzusokat küld a ragadozó felé. Ez különösen fontos gyenge fényviszonyok vagy gyenge látási viszonyok esetén. A Yasei Cover Crank kiváló minőségű és erős BKK hármas horgokkal van felvértezve, amelyek ellenállnak a nagy, akár kapitális példányok erőhatásainak.
- A wobbler 3 változatban érhető el, különböző mélységehez: - Shallow SR (0-1,5 m), Medium MR (1-2,5 m), és Deep DR (3 m+). Két méretben (50 mm és 70 mm) és széles színválasztékban kapható a fire tigertől a mélyfeketéig.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.