A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
Talán sokak számára ismeretlen a Demar márkanév, viszont aki találkozott már vele, az jól tudja, hogy termékeik kiváló minőségűek, strapabíróak, és - ami talán még fontosabb szempont, hogy - ezek mellett áraik is kedvezőek. A több, mint 35 éves múlttal rendelkező lengyel gyártmányú Demar egy munkavédelmi lábbeliket (is) gyártó cég, amelyből egyenesen következik, hogy csakis kiváló termékeket hoz forgalomba.
A Demar Tytan XL csizma acél orrmerevítőjével, kevlár talplemezével és vízhatlan kialakításával teljes körű védelmet nyújt, EVA felső részének köszönhetően pedig könnyed viseletet biztosít az egész napos munkavégzés, illetve horgászatok során.
Az EVA hab olyan speciális anyag amelyben légbuborékok találhatóak. 35%-al könnyebb, mint a gumiból vagy PVC - ből készült csizmák. Ebből adódóan, sokkal kényelmesebb, egész napos viseletre is ajánlott. Az EVA rugalmasan alkalmazkodik a lábhoz, mindez optimális mozgásszabadságot eredményez. Háromszor hosszabb élettartamú mint versenytársai!
Felső rész
A csizma felső része könnyed EVA anyagból készül, amely minden helyzetben kiemelkedő mozgásszabadságot és megfelelő kényelmet nyújt. A csizma teljes egészében vízálló, így nem okoz gondot egy csapadékosabb, viharosabb nap sem.
Belső kialakítás
Bélése puha alapanyagból készül, amely hidegebb időjárási körülmények között is melegen tartja a lábat. A bélés kivehető, ami igazán praktikus tud lenni a csizma tisztításakor.
Talprész
Az EVA hab talpszerkezet megfelelő tartást és kényelmes viseletet nyújt. Hosszabb időtartamon át történő viselése sem terheli viselője lábát.A talp nem csak könnyen tisztítható, de stabil, mérsékelten csúszásmentes bordázattal is rendelkezik.
Védelmi funkciók
Az orrészben acél orrmerevítő található, amely akár 200 J-os ütközés, 15 kN-os nyomás ellen is védelmet nyújt.
A talpátszúrással szembeni védelemről egy 1100N-os ellenállású kevlár talplemez gondoskodik. A kevlár lemez szinte észrevehetetlen védelmet kölcsönöz lábának, hiszen elhanyagolható tömeggel és nagy rugalmassággal rendelkezik.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.