Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A Norfin márka speciálisan a horgászok, vadászok és túrázók ruházatára szakosodott. A Norfinra jellemző, hogy mindig a legújabb és legmodernebb anyagok felhasználásával készít professzionális termékeket. Nagy figyelmet fordítanak a fejlesztésekre és a horgászoktól szerzett tapasztalatokra, ezeket felhasználják az új termékek készítésénél és mindig a leginnovatívabb gyártókkal dolgoznak együtt. A Norfin jelmondata az „ULTIMATE PROTECTION”, mely annyit tesz, hogy a Norfin termékek használói a lehető legnagyobb biztonságban vannak esőben, szélben, hóban, és hőségben is egyaránt.
Magas vízállóságú, egész évszakban használható esőruha horgászathoz és sok más szabadtéri tevékenységhez. Erős csapadék esetén védelmet és mobilitást biztosít, az anyag tulajdonságainak és a sötét színnek köszönhetően pedig nagyon könnyen tisztítható – egyszerűen leöblítheti a sarat. Kifejezetten feeder horgászathoz tervezve.
Megerősített, vízálló anyag a víznek leginkább kitett helyeken. Ergonomikus illeszkedés a legnagyobb kényelemért.
Anyaga: NORTEX BREATHABLE
Vízszigetelés: 8 000 mm / cm²
Lélegzés: 5 000 g / cm² / 24 óra
Dzseki tulajdonságai:
- háromrétegű membrán anyag
- modern, multifunkcionális kialakítás
- kétirányú cipzár
- két műanyagg „gyűrű”, amibe horgászfelszerelést lehet akasztani
- két mellkasi zseb vízálló YKK cipzárral
- két oldalzseb vízálló YKK cipzárral
- szigetelt belső zseb telefonnak, iratoknak, pénztárcának
- tépőzárral állítható ujjmandzsetta
- varrások mentén extra stabil ragasztás
- a kabát alsó része összehúzható
Vállpántos nadrág tulajdonságai:
- háromrétegű membrán anyag
- két oldalzseb vízálló YKK cipzárral
- varrások mentén extra stabil ragasztás
- a nadrág slicce vízhatlan YKK cipzáral nyitható, valamint egy gombbal rögzíthető
- a vállpánt hossza tépőzárral állítható
- megerősített térd és fenék rész
- a nadrág szárának vége szétcipzározható, így könnyű a le, és felvétele
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.