Kínálatunkban már elérhetők legújabb és legváltozatosabb ruhakollekcióink. Ezek az új ruhadarabok tökéletes komfortot nyújtanak az év minden időszakában, emellett biztosítják stílusos megjelenésünket is a vízparton. Az írásra kattintva minden részletet megtudhattok róluk!
Az ősz minden évben a legjobb lehetőséget kínálja, hogy nagypontyos horgászataimat egy újabb szintre emeljem. A nagy pontyok aktívan táplálkoznak ez idő tájt, így egy-egy új gondolat vagy ötlet éles körülmények közötti tesztelése hamar egyértelmű eredményeket hozhat. A megszerzett hasznos tapasztalatok fokozatosan épülnek be a horgászataimba, ennek köszönhetően pedig olyan szituációkat is sikeresen meg tudok oldani, amik máskor még feladták a leckét.
Az előző, „A busa program” című írásomban és filmemben bemutattam, hogy hol tart most a sportszerű busahorgászat, és milyen eszközök, kiegészítők és csalogatóanyagok állnak annak rendelkezésére, aki szeretne a planktonevő halakra célzottan is horgászni. A film megjelenését követően több megkeresést is kaptam azzal kapcsolatban, hogy jó lenne egy olyan sorozat, amely lépésről-lépésre bemutat egy adott busafogó technikát. Én pedig, ahogy már megszokhattátok, megpróbálok eleget tenni a kéréseknek!
A Norfin márka speciálisan a horgászok, vadászok és túrázók ruházatára szakosodott. A Norfinra jellemző, hogy mindig a legújabb és legmodernebb anyagok felhasználásával készít professzionális termékeket. Nagy figyelmet fordítanak a fejlesztésekre és a horgászoktól szerzett tapasztalatokra, ezeket felhasználják az új termékek készítésénél és mindig a leginnovatívabb gyártókkal dolgoznak együtt. A Norfin jelmondata az „ULTIMATE PROTECTION”, mely annyit tesz, hogy a Norfin termékek használói a lehető legnagyobb biztonságban vannak esőben, szélben, hóban, és hőségben is egyaránt.
Kiváló minőségű neoprénből készült, téli kesztyű, mely hideg időjárásra lett optimalizálva. A kesztyű a legnagyobb hidegben is biztonságot és kellemes meleget biztosít a kezének. Tépőzáras, textil rögzítőkkel stabilan fixálható a csuklón.
Anyaga: 100% neoprén
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Norfin márka speciálisan a horgászok, vadászok és túrázók ruházatára szakosodott. A Norfinra jellemző, hogy mindig a legújabb és legmodernebb anyagok felhasználásával készít professzionális termékeket. Nagy figyelmet fordítanak a fejlesztésekre és a horgászoktól szerzett tapasztalatokra, ezeket felhasználják az új termékek készítésénél és mindig a leginnovatívabb gyártókkal dolgoznak együtt. A Norfin jelmondata az „ULTIMATE PROTECTION”, mely annyit tesz, hogy a Norfin termékek használói a lehető legnagyobb biztonságban vannak esőben, szélben, hóban, és hőségben is egyaránt.
Kiváló minőségű neoprénből készült, téli kesztyű, mely hideg időjárásra lett optimalizálva. A kesztyű a legnagyobb hidegben is biztonságot és kellemes meleget biztosít a kezének. Tépőzáras, textil rögzítőkkel stabilan fixálható a csuklón.
Anyaga: 100% neoprén
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.