Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A Haldorádó ruhakollekció, amellett, hogy a kényelmes vízparti tartózkodást hivatott maradéktalanul kiszolgálni, folyamatosan bővül, alkalmazkodva a változó divathoz. Egyre több női horgász van a vízpartokon, így nem volt kérdés, hogy számukra is kínáljunk ruhaalternatívát. Így került be a kínálatba ez a királykék „V” nyakú női szabadidő felső.
A Fit V-neck Női póló 100 % pamutból készült, szellős, kényelmes viseletet biztosít a horgászatok, és igazából bármilyen outdoor tevékenység során. Oldalvarrással, és mélyebb „V” alakú nyakkivágással készült. Ez utóbbi vékonyan van szegélyezve, 5% elasztánnal, így kiküszöbölhető az anyag megnyúlása, rojtosodása. Váll része erősített, míg ujj része rövidített.
Méret:
Hossz: 61 cm
Mellbőség: 40 cm
Ujjhossz: 9 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó ruhakollekció, amellett, hogy a kényelmes vízparti tartózkodást hivatott maradéktalanul kiszolgálni, folyamatosan bővül, alkalmazkodva a változó divathoz. Egyre több női horgász van a vízpartokon, így nem volt kérdés, hogy számukra is kínáljunk ruhaalternatívát. Így került be a kínálatba ez a királykék „V” nyakú női szabadidő felső.
A Fit V-neck Női póló 100 % pamutból készült, szellős, kényelmes viseletet biztosít a horgászatok, és igazából bármilyen outdoor tevékenység során. Oldalvarrással, és mélyebb „V” alakú nyakkivágással készült. Ez utóbbi vékonyan van szegélyezve, 5% elasztánnal, így kiküszöbölhető az anyag megnyúlása, rojtosodása. Váll része erősített, míg ujj része rövidített.
Méret:
Hossz: 61 cm
Mellbőség: 40 cm
Ujjhossz: 9 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.