A korábbi évek jól bevált tendenciáját követve a csukatilalom végeztével ismét a spinnerbait műcsalik kerültek nálam főszerepbe. Eredményességüket vizsgálva több szempont is felsorakozott mellettük. A Wizard spinnerek 7-10 grammos változataival tökéletesen meg tudtam horgászni a sekély csatornákat, a szinte napról napra magasabb-hosszabb növényszálak felett gond nélkül tudtam vezetni a kínálat legkönnyebb típusait.
Minden évben a Balatonon indítom a szezont, ott, ahol lassan két évtizede minden kezdődött… Nálam ez már sok éves hagyomány, amit idén sem szerettem volna megtörni! Minden évre megannyi új kihívást és célt tűzök ki magamnak, de ami a legfontosabb, hogy minden túrát jobb és tapasztaltabb horgászként zárjak, mint ahogyan elkezdtem azt. Minden év és minden horgászat más, sosincs két egyforma szituáció. Akkor tudunk igazán sokoldalú, jó horgásszá válni, ha megtanulunk ezekhez alkalmazkodni. Mindig új kihívás elé tud állítani minket a magyar tenger, ezért volt különleges számomra az idei március is…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A Norfin márka speciálisan a horgászok, vadászok és túrázók ruházatára szakosodott. A Norfinra jellemző, hogy mindig a legújabb és legmodernebb anyagok felhasználásával készít professzionális termékeket. Nagy figyelmet fordítanak a fejlesztésekre és a horgászoktól szerzett tapasztalatokra, ezeket felhasználják az új termékek készítésénél és mindig a leginnovatívabb gyártókkal dolgoznak együtt. A Norfin jelmondata az „ULTIMATE PROTECTION”, mely annyit tesz, hogy a Norfin termékek használói a lehető legnagyobb biztonságban vannak esőben, szélben, hóban, és hőségben is egyaránt.
A NORFIN SIGNAL PRO 2 - könnyű egyrészes thermoruha, lebegő anyagból készült szigeteléssel, további biztonságot nyújtva jégen vagy csónakból történő horgászat során. Kényelmes meleget biztosít akár -25°C-on is.
Méretek:
Mell: 130 cm
Overál hossz: 168 cm
Váll + ujjhossz: 18+60 cm
Csípő: 134 cm
Belső nadrág hossz: 78 cm
Derék szélesség: 114 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Norfin márka speciálisan a horgászok, vadászok és túrázók ruházatára szakosodott. A Norfinra jellemző, hogy mindig a legújabb és legmodernebb anyagok felhasználásával készít professzionális termékeket. Nagy figyelmet fordítanak a fejlesztésekre és a horgászoktól szerzett tapasztalatokra, ezeket felhasználják az új termékek készítésénél és mindig a leginnovatívabb gyártókkal dolgoznak együtt. A Norfin jelmondata az „ULTIMATE PROTECTION”, mely annyit tesz, hogy a Norfin termékek használói a lehető legnagyobb biztonságban vannak esőben, szélben, hóban, és hőségben is egyaránt.
A NORFIN SIGNAL PRO 2 - könnyű egyrészes thermoruha, lebegő anyagból készült szigeteléssel, további biztonságot nyújtva jégen vagy csónakból történő horgászat során. Kényelmes meleget biztosít akár -25°C-on is.
Méretek:
Mell: 130 cm
Overál hossz: 168 cm
Váll + ujjhossz: 18+60 cm
Csípő: 134 cm
Belső nadrág hossz: 78 cm
Derék szélesség: 114 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.