Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Modern design és kivitel jellemzi ezt a belépő árú bolognai botot, amely masszív composit anyagból készült. Sokan nem is gondolják, hogy ebből az anyagból milyen masszív, tartós botokat lehet készíteni. A Black Magnum Bolo 3 m bot tökéletes választás azoknak, akik nem tudnak nagy összegeket áldozni, viszont nem akarnak lemaradni a horgászat élményéről. A composit bottest hajlékony, rugalmas ezért fárasztáskor szinte helyettünk dolgozik. Nagy előnye, hogy nehéz eltörni, úgyhogy tökéletes megoldás kezdő és haladó horgászok számára egyaránt. A bot SIC zsinórvezető gyűrűkkel van szerelve, amelyek garantálják a zsinór hosszú élettartamát. Békazáras orsótartójába stabilan lehet rögzíteni a kisebb orsókat. A nyéltag nincs beborítva semmivel, csupasz. Jó választás úszózást kedvelő, pontyozó, keszegező pecásoknak.
A bothoz tökéletesen passzol a Force 4000 orsó. Sima futás, könnyű hajtás a Force orsók legfőbb jellemzői. Szinte mindenfajta horgászmódszerhez kiválóan alkalmazhatóak. A filclamellás fékrendszer finoman adagolja fárasztáskor a zsinórt. Igényes kivitele meglepő ebben az árkategóriában, de a gyártó nem akart engedni a már megszokott minőségből. Az orsóház anyaga grafit-hybrid, ami miatt meglepően könnyű a szerkezet. Preciziós elsőfékje megbízhatóan működik, akárcsak az S-stroke zsinórcsévélő rendszer. Utóbbi a csavarodásmentes zsinórvezető görgővel kiegészülve biztosítja az egyenletes zsinórprofilt. Alumínium CNC hajtókarja nagyon erős és strapabíró. Áttétele: 5,0:1-hez, így viszonylag lendületes kicsévélést tesz lehetővé. Zsinórtároló kapacitása: 0,30 mm / 200 m.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.