Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Erős Oxford anyagból készített, centiről centire megtervezett ez a bottáska család. Fontos szempont volt, hogy ne csak a bottáska anyaga legyen erős, hanem a cipzár is jó anyagból legyen. A gyártás előtt fel lett térképezve a használatban lévő botokon hol helyezkednek el az orsók és ezen felmérések figyelembe vételével lett kialakítva az orsótartó rész. Ez az ok, hogy szinte minden horgászbot, amelyik hosszában méretileg stimmel, az felszerelt állapotban is elfér ebben a bottáskában. A 2, illetve 3 részes bottáskák belül elválasztó bélést kaptak. Így még a szállítás közben sem karcolódhat felszerelésünk.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Erős Oxford anyagból készített, centiről centire megtervezett ez a bottáska család. Fontos szempont volt, hogy ne csak a bottáska anyaga legyen erős, hanem a cipzár is jó anyagból legyen. A gyártás előtt fel lett térképezve a használatban lévő botokon hol helyezkednek el az orsók és ezen felmérések figyelembe vételével lett kialakítva az orsótartó rész. Ez az ok, hogy szinte minden horgászbot, amelyik hosszában méretileg stimmel, az felszerelt állapotban is elfér ebben a bottáskában. A 2, illetve 3 részes bottáskák belül elválasztó bélést kaptak. Így még a szállítás közben sem karcolódhat felszerelésünk.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.