A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a 11. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hét éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az XI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2025-ben is jön a Haldorádó Gyermek Horgásztábor Kiskunhalason! Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!
Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Végre kapható a Haldorádó kínálatában bojlis horgászoknak szánt, a leghosszabb 2 részes bojlis botok szállítására is alkalmas bottáska.
Hiába a legjobb minőségű felszerelés, bot, orsó, ha azt nem tudjuk megfelelő módon tárolni, biztonságosan szállítani, akkor az nem lesz hosszú életű! A Haldorádó botzsákok megtervezésének és piacra kerülésének az volt a célja, hogy a horgászbotjainkat, orsóval felszerelt állapotban tudjuk magunkkal vinni, hogy a vízpartra érve a lehető leghamarabb horgászni tudjunk. A legtöbb horgászfelszerelés szállítás közben sérül. Ezt a kellemetlenséget könnyen orvosolhatjuk, ha belehelyezzük egy erős anyagból készült bottáskába. Kérjük, mérje meg a botját összecsukott állapotban és válassza ki, a megfelelő méretű hordtáskát. A Haldorádó botzsák kínálatában 120 cm-től egészen 210 centiméterig kínálunk alternatívát, így egy rövidebb teleszkópos bothoz, vagy akár a leghosszabb bojlis bothoz is tudunk megfelelő szállítóeszközt nyújtani.
A Haldorádó Pontyozó botzsákok két és három fakkos változatban, illetve négyféle hosszban (120 cm,140 cm,160 cm,190 cm) kerülnek forgalomba.
Az új Haldorádó Bojlis botzsákok szintén két és három fakkos változatban, de 200 és 210 cm-es hosszban kaphatók. Ezekbe a leghosszabb bojlis botok is beleférnek.
A Haldorádó Feeder botzsákok, a finomszerelékes horgászok által legtöbbet használt (140 cm és 160 cm) hosszokban, valamint a kereskedelmi forgalomban különlegesnek számító 4 és 5 (!!) fakkos kivitelben készülnek. Így akár egy táskában elfér valamennyi match, vagy feeder botunk orsóval felszerelt állapotban.
Mindhárom botzsák típusnál a rekeszek között válaszfalat talál. Ez megakadályozza a botok összeverődését. A praktikus oldalzsebbe belefér az összecsukott merítőháló és a botvillák is. Ezen kívül van még 2 kisebb rekesz az apróságoknak. Különösen nagy hangsúlyt fektettek a cipzárak minőségére. Ez azért volt fontos, mert a piacon található legtöbb táskába igen gyenge minőséget varrnak.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.