A távdobó felszerelések folyamatos fejlesztése egyre nagyobb határokat feszeget, és a botok, orsók specializálása már elért arra a szintre, hogy kizárólag a horgászon, na meg a fizikán múlik, hogy milyen messzire veti be végszerelékét. Ebben az írásban a megújult By Döme TEAM FEEDER Master Long Cast 6600 és 6700-as orsóit szeretném akció közben bemutatni.
A Haldorádó újdonságai között az egyik legérdekesebb és legnagyobb népszerűségnek örvendő termékcsalád a Monster. Ahogy a neve is sugallja, ezekkel a csalikkal, pellet boxokkal és aromákkal jó eséllyel vehetjük üldözőbe vizeink „szörnyeit”. Ugyanakkor van e termékcsaládnak egy method csalija is, és lássuk be, methoddal alapvetően nem az óriás halakra szoktunk horgászni. De akkor mire tudja használni ezeket az újdonságokat egy method horgász? Ebben az írásban bemutatok néhány hasznos ötletet.
A címben szereplő orsók paramétereinek bemutatása már egy korábbi írásban és videóban megtörtént, így most inkább a használati értéküket szeretném prezentálni. Az általános horgászatokhoz ideális orsókat természetesen egy hétköznapi feederezés során mutatom meg, kiemelve, hogy mely tulajdonságok miatt érdemes egy kezdő vagy éppen haladó horgásznak e szerkezeteket választani.
A Shakespeare minőségi, prémium terméke ez az igényes kivitelű hátizsák, és arra szerelt masszív és strapabíró horgászszék.
A hátizsák vállpántja párnázott, ezáltal kényelmes viseletet biztosít akár nagyobb súlyú felszerelés hosszabb távú szállítása esetén is. A fő rekesz thermo kivitele hűtőtáskaként funkcionál. Több kisebb, nagyobb zseb, rekesz biztosítja a felszereléseink szortírozását, és elkülönítését. A rekeszek erős műanyag csattal záródnak.
A szék kényelmes, többszörösen varrott szakadásmentes anyaga és erős váza miatt súlyosabb horgászainknak is bátran ajánlott termék.
Tulajdonságok:
- 20x40x30 cm-es hűtő tároló rekesz dupla cipzárral
- Két nagyméretű cipzáras zseb az elején
- Teherbírás: 100 kg
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Shakespeare minőségi, prémium terméke ez az igényes kivitelű hátizsák, és arra szerelt masszív és strapabíró horgászszék.
A hátizsák vállpántja párnázott, ezáltal kényelmes viseletet biztosít akár nagyobb súlyú felszerelés hosszabb távú szállítása esetén is. A fő rekesz thermo kivitele hűtőtáskaként funkcionál. Több kisebb, nagyobb zseb, rekesz biztosítja a felszereléseink szortírozását, és elkülönítését. A rekeszek erős műanyag csattal záródnak.
A szék kényelmes, többszörösen varrott szakadásmentes anyaga és erős váza miatt súlyosabb horgászainknak is bátran ajánlott termék.
Tulajdonságok:
- 20x40x30 cm-es hűtő tároló rekesz dupla cipzárral
- Két nagyméretű cipzáras zseb az elején
- Teherbírás: 100 kg
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.