A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A Space egy exkluzív táskasorozat neve a Delphin műhelyből, melyet modern, szisztematikus kidolgozás, minőségi anyaghasználat, valamint C2G terepminta dizájn jellemez.
Íme, a Delphin Fullcool C2G Thermo táska evőeszköz készlettel, mely kitűnő társ lehet bármely horgász számára! Ez az újdonság egy termikus táska, amelyet elsősorban az élelmiszerek szállítására terveztek, azok eredeti hőmérsékletének megtartása érdekében. Az egész táska szigetelőréteggel van kibélelve. Ezenkívül a táska párnázott (6 mm) azért, hogy üres állapotban is stabil maradjon. Ez bélés kiegészítő szigetelésként is szolgál, amely megakadályozza a belső hőmérsékletváltozásokat. Ezt a réteget úgy tervezték, hogy lefedje a külső éleket és a cipzár alatti területet. A cipzár alatti fedés nélkül nagyon könnyen áthatolna a levegő. A táskán két hálós zseb található az oldalán és egy nagyobb zseb elől, kétszemélyes evőeszközkészlettel.
Két műanyag tányér, két kés, két villa, két kanál és két desszerté kanál található a készletben. Mostantól sokkal kényelmesebb lesz a horgászat, még akkor is, ha nincs egyedül a vízparton. A nagyobb kényelemérzet érdekében, a FullCOOL C2G párnázott fogantyúval és eltávolítható vállpánttal rendelkezik.
Technikai információ:
A Delphin műhely stílusos szabadalmaztatott terepmintája a C2G márkanév alatt számos formával és látószöggel rendelkezik. A nevét, amit szabadon fordíthatunk Carpath 2. generációs, ami közvetlenül utal elődjére, de olvashatjuk úgy is, hogy Carpath to Green, azaz a Carpath gondolatának átmenete a zöldbe. Egyedisége és összetéveszthetetlensége azokban az elemekben rejlik, amelyekből készült. Első pillantásra ez egy terepminta, amely a zöld három különböző árnyalatából áll. Azonban minden megváltozik, ha jobban megnézzük, amikor észreveszi a pontyok sziluettjeit, a pontyszerelék egyes elemeit és a Delphin logókat, valamint a C2G jelölést. Ennek az egyedi kialakításnak köszönhetően horgászfelszerelése azonnal egyedivé és maximálisan eredetivé válik
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.