A Wizard Micro Jig pergető botot megjelenése óta használom, tesztelgetem…
A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
A minőségi aprócikkekről és kiegészítőkről ismert Guru cég egy különleges tároló-kollekciót alkotott a finomszerelékes és versenyhorgászok számára. Az új, kiterjedt méretskálájú táskákat önmagukban, vagy egy komplett rendszerként is használhatjuk, ezáltal tökéletes megoldást találva minden olyan alapvető végszerelék elem és nélkülözhetetlen kiegészítő rendezett tárolásához, amely nem hiányozhat mellőlünk a horgászatok során. A táskák egy nagy tároló résszel rendelkeznek, valamint cipzárral zárható a tetejük, ezáltal tökéletes védelmet nyújtanak az értékes felszerelések számára, biztosak lehetünk benne, hogy a nedvesség nem fog kárt tenni semmiben. Az új szerelékes táskák, dobozok mindegyike garantáltan vízhatlan, EVA anyagból készült, ezáltal jó társak lehetnek a vízparton és csónakos horgászat során egyaránt. Figyelemreméltó a termékek dizájnja is, mely a Gurutól megszokott fekete és élénk narancssárga színeket kapta.
Kompakt és praktikus alternatívát kínál a Fusion 210-es táska. Ebben a táskában tökéletesen tárolhatóak a legfontosabb apróságokat tároljuk, így például, etetőkosarakat, előkezsinórokat, fűzőtűket, s bármit, ami szükséges, hogy a kezünk ügyében legyen. Jellemző ezekre a Guru táskákra az erős cipzár és a színezett fedél, ami védi a táska tartalmát a napfénytől.
Anyag:
Erős, tartós 0,8 mm vastag EVA anyagból készült, ami vízálló és nagyon könnyen tisztítható.
Méret:
11 x 18 x 10 cm
Az előketartók és aprócikkek nem tartozékai a táskának!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.