Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Menetesen szétcsavarható beázás mentes réz önsúllyal készül ez a feltolós úszó, amely belsejében apró üreget képeztek ki. Az önsúly mértéke a patronba helyezett apró sörétólmokkal tetszés szerint változtatható. A beépített önsúly miatt hullámzásban is nagyon stabil. A 3 db balsa bóbita nagyon hatékonyan stabilizálja az úszó antennáját és látványosan jelzi a kapást. Ezt a típust is, vizínövényzet peremén mélyebb vízben célszerű bevetni. A testbe épített (tetszés szerint variálható) önsúlynak köszönhetően minimálisra csökkenthetjük annak a súlynak a mennyiségét, amelyet a halnak meg kell mozdítani, hogy az úszó antennája kiemelkedjen a vízből. Ezzel a legóvatosabb, még a horog súlyát megérző öreg pontyokat is becsaphatjuk, hiszen nem kell 5-8 g-ot megemelnie, hogy a kapást lássunk, már 0,5-1 g (!) elegendő ehhez.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Menetesen szétcsavarható beázás mentes réz önsúllyal készül ez a feltolós úszó, amely belsejében apró üreget képeztek ki. Az önsúly mértéke a patronba helyezett apró sörétólmokkal tetszés szerint változtatható. A beépített önsúly miatt hullámzásban is nagyon stabil. A 3 db balsa bóbita nagyon hatékonyan stabilizálja az úszó antennáját és látványosan jelzi a kapást. Ezt a típust is, vizínövényzet peremén mélyebb vízben célszerű bevetni. A testbe épített (tetszés szerint variálható) önsúlynak köszönhetően minimálisra csökkenthetjük annak a súlynak a mennyiségét, amelyet a halnak meg kell mozdítani, hogy az úszó antennája kiemelkedjen a vízből. Ezzel a legóvatosabb, még a horog súlyát megérző öreg pontyokat is becsaphatjuk, hiszen nem kell 5-8 g-ot megemelnie, hogy a kapást lássunk, már 0,5-1 g (!) elegendő ehhez.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.