A nyári időszakban, a felmelegedett víz miatt a pontyok és az amurok etetésen történő megfogása már sokszor jobban működik, mint a method technika. Persze, ahogy előző filmemben és írásomban bemutattam, kivitelezhető ez is, ha van egy olyan készségünk, amellyel etetünk, és az etetést method kosárral horgásszuk meg. Létezik azonban az etetés kivitelezésének egy egyszerűbb módja is. Ez egy kevésbé ismert method módszer, ami – főleg a meleg vizekben – rendkívül hatékony! Ebben az epizódban ezt szeretném nektek megmutatni.
Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
A legújabb fejlesztési eredmények és anyagok felhasználásával készült waggler úszók családjába tartozik a hihetetlenül érzékeny Sensitive típus. A test anyaga a környezeti hatásoknak jól ellenálló poliuretán hab, amit a légellenállást csökkentő „Golf réteg borít. Speciális, cserélhető műanyag szára az erős igénybevételnek is ellenáll. A kalibrációs szárnak köszönhetően (0,05 gr-os osztás) pedig könnyen beállíthatjuk az úszó merülését. A Cralusso úszók adapter antennarendszerének megfelelően itt is az igényeknek megfelelően választhatunk és cserélhetünk pillanatok alatt antennát. Az úszóval 35-55 méteres dobástávolság érhető el.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A legújabb fejlesztési eredmények és anyagok felhasználásával készült waggler úszók családjába tartozik a hihetetlenül érzékeny Sensitive típus. A test anyaga a környezeti hatásoknak jól ellenálló poliuretán hab, amit a légellenállást csökkentő „Golf réteg borít. Speciális, cserélhető műanyag szára az erős igénybevételnek is ellenáll. A kalibrációs szárnak köszönhetően (0,05 gr-os osztás) pedig könnyen beállíthatjuk az úszó merülését. A Cralusso úszók adapter antennarendszerének megfelelően itt is az igényeknek megfelelően választhatunk és cserélhetünk pillanatok alatt antennát. Az úszóval 35-55 méteres dobástávolság érhető el.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.